Ugrás a tartalomra

Akkor és most...: A Csupros Mária-szobor

Létrehozva
Kép

A Csupros Mária-szobor Miskolc első köztéri szobra, azt a Mindszenti templom előtti dombon emeltette 1738-ban Deák Ferenc plébános annak emlékéül, hogy az országban ekkor dühöngő pestisjárvány Miskolcot elkerülte. Helye az idők folyamán többször változott, 1924-ben a templom előtt akkor létrejött tér közepére helyezték át, 1961-ben forgalomszervezési okokra hivatkozva szorosan a templom mellé rakták át. A kilencvenes évek végén újrafaragták az alkotást, és 2001-ben a régi helyén fel is avatták azt. Az eredeti szobor a régi talapzaton, a templom udvarán áll.

Kép

Nevére - Csupros Mária - több magyarázat is van. Az egyik legenda szerint az itt található piac fazekasai a szobrot körülvevő kovácsoltvas kerítésre akasztották ki portékájukat, a másik szerint a piacozó tejárusító kofák az oszlop talapzatára és a kerítésre rakták ki a tejet csuprokban és köcsögökben. Egy harmadik szerint egy szegény anya ide rakott ki egy csuprot, ami az éjszaka folyamán gyermekei számára mindig megtelt friss tejjel.

(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Mocsári László fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.