Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A város legfontosabb hírei egy percben.

Városstratégiai fórum

Fejlesztési célok, tervek, ötletek és közös gondolkozás – városstratégiai fórumot tartottak a Polgármesteri Hivatalban. Az egyeztetésre és közös gondolkozásra civilek kaptak meghívást. A városvezetés a részvételiséggel és a párbeszéddel igyekszik megtalálni a helyes fejlesztési irányokat. Mert ez elengedhetetlen Miskolc további fejlődéséhez.

Ballagás rendvédelmiben

Több mint 100 tanuló búcsúzott a Rendvédelmi Technikumtól. A kibocsátó ünnepségen Tarcsa Csaba műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, a fiatalok a rendőr szakmai képzés egyik legjobb intézményét választották két évvel ezelőtt. A mostani egy kettős ünnep volt az intézmény számára, mert a képzés elindulásának 30 éves évfordulójára is emlékeztek.

Rock 50 fesztivál

Megismétlődött a megismételhetetlen. 50 évvel az első miskolci rockfesztivál után újra könnyűzenétől volt hangos Diósgyőr. Régi és új dallamok csendültek fel, ismerős arcok tértek vissza újra Miskolcra, de érkeztek olyan zenekarok is, melyek 50 évvel ezelőtt is játszottak a rock fesztiválon.

 

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.