Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc - Átalakul a rendszer, élménynap, cserediák program

Létrehozva
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.

Átalakul a rendszer

Átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer július elsejétől az európai uniós előírásoknak megfelelően és a hulladékudvarok működési rendje is megváltozik. Erről tartott sajtótájékoztatót kedden Bartha György és Szarka Dénes a Velünk a Város frakció két önkormányzati képviselője a Városházán. A politikusok a részletekről is beszámoltak. 
 

Élménynap

Hulladékgazdálkodási élménynap várta már harmadik alkalommal a gyerekeket a MiReHu telephelyén. A társaság országosan egyedülálló szemléletformáló tevékenysége a Makuka edukációs program. Ennek része a Makukáció, vagyis a vakáció előtti rendezvény, amely játékos formában készíti fel a gyerekeket a környezettudatosságra.
 

Cserediák program

Lezárult a Zrínyi Ilona Gimnázium Erasmus nemzetközi cserediák programja, amelyben 24 diák és az intézmény több tanára is részt vehetett. A delegációk Németországba, Olaszországba, Finnországba, Lengyelországba és Belgiumba utazhattak. A helyi látványosságok felfedezésén túl a fiatalok egy projektmunkán dolgoztak, aminek a témája a fenntartható fejlődés, az egészséges életmód és a sport kapcsolata volt. 

 

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.