Ugrás a tartalomra

Ismét belépett az MSZP-be Csintalan Sándor

Létrehozva
A párt korábbi ügyvezető alelnöke az MSZP kecskeméti szervezetéhez csatlakozott.

Újra az Magyar Szocialista Párt (MSZP) tagja lett Csintalan Sándor, az MSZP korábbi ügyvezető alelnöke. A politikusból lett médiaszemélyiségből lett politikus a párt kecskeméti szervezetéhez csatlakozott – erről számol be az MSZP szerdai közleményében.

Komjáthi Imre társelnök a közlemény szerint a következő szavakkal fogadta Csintalant: „Rendkívül nagy megtiszteltetés számomra, hogy társelnökként én köszönthetem Csintalan elvtársat a közösségünkben. Abban a közösségben, amely számára nagyon fontos, hogy mindig tudja, hova tart, de soha nem felejti el, hogy honnan indult. Az ilyen emberek tudnak minket horgonyként kötni a múltunkhoz és az értékeinkhez."

„Fordulópontot jelent ez az MSZP életében. Innentől kezdve nem mennek tőlünk, hanem jönnek hozzánk” – mondta Herczog Edit, az MSZP volt EP- és országgyűlési képviselője.

Kép
Csintalan Sándor a HírTV-ben. Fotó: HírTV

A téma kapcsán a telex.hu felidézi, Csintalan Sándor még a rendszerváltás előtt, 1977-ben lépett be az MSZMP-be, majd 1990-ben csatlakozott az MSZP-hez. Rögtön bekerült a párt országos elnökségébe, majd 1994 októberében a párt ügyvezető alelnökének választották.

A 1998-as országgyűlési választáson egyéni mandátumot szerzett Budapesten, később azonban háttérbe vonult, és a ciklus végén kilépett a pártból.

2007-ben aztán belépett a Fideszbe, ahonnan tíz évvel később távozott. Sokáig a Hír TV-ben volt műsora, az elmúlt években a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorának állandó vendége volt.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Érvénytelen feltételek a végrendeletben
Miskolc
Miskolci levélírónk az iránt érdeklődött, hogy a nagybátyja azon végrendeleti kikötése, mi szerint csak akkor örökli ő a házat, ha nem veszi el jelenlegi barátnőjét feleségül, érvényes-e?
Jó ügyért tettek a miskolciak
MiskolcKultúra
Megvan az eredménye annak a kezdeményezésnek, ami múlt héten zajlott a helyi könyvtárakban. A Lapról hangra elnevezésű versenyen csaknem kétszáz felolvasást szerveztek meg a miskolciak.
Erőművek Éjszakája - Miskolcon is megnyitották kapuikat a kazánházak
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezet
A miskolciak is megismerhették a távhőszolgáltatás, illetve az erőművek működését péntek este az Erőművek Éjszakáján. Emellett tippeket kaphattak arra, hogyan működtessék energiahatékonyan az otthonaikat.
Győztes gól kilenc másodperccel a vége előtt
MiskolcSport
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 9. forduló.