Ugrás a tartalomra

Önvezető, szinte nem is fogyaszt áramot, csepp alakú - világrekorder versenyautó érkezett Miskolcra

Létrehozva
A hatótávban a saját tavalyi világcsúcsát döntötte meg a magyar csapat, akiknek az alig 95 kilogrammos, rendkívül alacsony légellenállású járműve az önvezetés terén sem talált legyőzőre egy nemzetközi versenyen.
Kép
Fotók: Mocsári László

A győri székhelyű Széchenyi István Egyetemen működő SZEnergy Team hallgatói versenycsapat elektromos járművek épít és fejleszt. Miután tavaly megnyerték, idén újra indultak a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyén, a Shell Ecomarathonon, ahol az európai és afrikai régiós ellenfelekkel szemben újfent győzedelmeskedtek. Neves és jóval nagyobb büdzsével rendelkező egyetemek sem találtak rajtuk fogást önvezetésben és hatékonyságban.

Ráadásul a magyarok saját tavalyi világcsúcsukat döntötték meg azzal, hogy egy kilowattóra feltöltéssel 291 kilométert tettek meg. Csak, hogy mit is jelent ez pontosan: lényegében kétórányi vasalóhasználatnak felel meg ez a fogyasztás.

Kép

Krecz Dávid csapatvezető a miskolci bemutató során elmondta, az önvezető kategóriában három feladatot kellett teljesíteni: először egy 1,2 kilométer hosszú versenypályaszakaszon ment végig a versenyautójuk, majd akadályok között kellett navigálnia, végül pedig leparkolni két autó mellé az egyetlen szabad helyre. Mindezt önvezető módban, emberi beavatkozás nélkül. Ráadásul a feladatokat egymás után, folyamatosan kellett végrehajtani, úgy, hogy az autó megállt a stopvonalon, és már indult is tovább.

- Hogy hogyan tovább ilyen siker után? Készülünk a jövő évi versenyre, tovább és tovább fejlesztjük ezt a 2019-es gépet, de szeretnénk egy másikat is építeni - árulta el.

Kép

A csapat elektromos meghajtású világrekorder versenyautóját Miskolcon a támogató Zenit-Auto Rent autókölcsönzőben tekinthették meg az érdeklődők pénteken. Soós Tibor alapító-ügyvezető elmondta, mindig is fontos küldetésnek tartották a legújabb technikai vívmányok és a környezettudatosság kiemelt kezelését, így szinte természetes volt, hogy egy ilyen projektet támogatnak, és segítik a fiatal, tehetséges mérnökök munkáját.

Rámutatott arra is, hogy a kölcsönözhető flottában is jelentős számban találhatók tisztán elektromos személy- és teherautók, ezek töltését pedig a cég napelemparkjából végzik. A Futó utcai székházuk szintén jelentősen alacsonyabb fenntartási költségekkel üzemel, mint egy hasonló méretű, normál épület.

Kép

A bemutatóra meghívást kapott Miskolc polgármestere is. Veres Pál köszöntőjében kiemelte, a városvezetés elkötelezett a klímasemlegesség, a körkörös gazdaság és az energiatakarékos megoldások keresésében.

- Lenyűgöző az a műszaki tartalom és tudás, ami e mögött a jármű mögött van - vélekedett.

Emlékeztetett egyúttal a közösségi közlekedés fejlesztéseire, a légszennyezés visszaszorítására hozott döntésekre - ezek között a legutóbbi, hogy Miskolcon is bérelhetünk majd elektromos rollereket.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.