Kormos Pistike jó ideig a szerencse fia volt. Barátom, osztálytársam dúskált a hatvanas-hetvenes évek műszaki, technikai vívmányaiban. Mit nem adtunk volna méregzöld kis biciklijéért. Első, hátsó lámpás, dinamós, de még egy körre sem szívesen adta kölcsön. Neki jutott először Simson kismotor, táskarádió és Mambó szalagos magnó. Nem irigyeltük, de nem lett volna ellenünkre, ha a karácsonyfa alatt nekünk is Pico elektromos villanyvasút köröz.
Hatvan esztendő elteltével jólesősen meséli, otthon a legmodernebb Orion AT 505-ös nagyképernyős tévéjük mellett csak egy harmincas évekbeli, világvevő Philips rádió szerénykedett a nappalijukban. Akkoriban mi még csak a kirakat előtt bámultuk a villódzó televízió monoszkópját.
Pistike, Pista számára mindaz a műszaki jótétemény természetes volt, hiszen édesapja, Sanyi bácsi vezette hosszú évtizedeken át a miskolci Keravill boltot. Mivel a Kossuth utcai iskolából együtt jártunk haza, gyakran kikötöttünk itt, a város sokáig egyetlen, valamirevaló műszaki üzletében.
Számomra élményszámba ment az ottani bámészkodás. Barátom, nagy betegen, párás szemmel meséli, édesapja, Kormos Sanyi bácsi életútja nem egyenesen vezetett a neves áruház élére. A háború után a cimborájával egy különleges vállalkozásba kezdtek. Mindketten műszaki beállítottságú autószerelő lakatosok voltak, és motoros cséplőgépeket üzemeltettek. Néhány kezdetleges kombájnnal vidékre jártak aratni.
Majd az ötvenes évektől, Pistike megszületésétől csaknem a rendszerváltásig Sanyi bácsi neve összeforrt a feléledt Keravill áruházzal. Előttem van a Széchenyi út 58. szám alatti üzlet tágas előtere, ahol egymásba értek a Csepel bicajok, motorkerékpárok, fejünk felett a csillárok sokasága csüngött, míg a pult mögötti polcokon rádiók, termoszok és az üveghasú kávéfőzők sorakoztak. Visszatérő álmom, vágyam volt a Panni robogó és az Egerben gyártott Berva kismotor. Édesanyám egy Szaratov hűtőszekrényre sóvárgott, gyűjtött. Mire összejött a rávaló, megspóroltuk a házhoz szállítást. Annyira közel laktunk, hogy a segédek gyalogosan cihölték fel a konyhánkba. Ipari remekmű volt, jó negyven évig nem látott szerelőt.
Sanyi bácsi boltjában kétgenerációnyi fiatal leste el a kereskedés fortélyait. Akik nála tanultak, mind a szakma élvonalába kerültek, itt kezdte a pályafutását Sárosi Pál, Tarpai Attila, Derekas Erzsébet és Deutsch Miklós. Mindannyian hálásak voltak azért a szakmai tudásért, amelyet nála sajátítottak el.
Ő maga szerény, puritán, barátkozó típusú ember volt, akit mindenki ismert. Megesett, hogy kiállt az üzlet elé és tesztelte a kirakatot. Ilyenkor véget érni nem akaró dumcsizások zajlottak. Kíváncsi volt mi az, ami megállásra készteti az embereket. Megnyugtató volt személyesen tőle hallani, melyik mosógépben bízzunk meg. Könnyű dolga volt, mivel a hiánygazdálkodás és a kis választék nem sok teret hagyott a válogatásra. Volt egy sajátos szokása, amiből nem engedett, a régi kereskedők hazajártak ebédelni. Így ebben az üzletben mindennapos volt az egyórányi ebédszünet.
Végül betegsége miatt vonult idő előtti nyugalomba. Látványosan adta át a stafétabotot Kisiczky Andrásnak. Ám ezután legalább, annyiszor, ha nem még többet sétált be a boltba. Nem tudott úgy elmenni a Széchenyi utcán az Avasi kávéház felé, hogy ne menjen be lejattolni, megkérdezni, milyen a forgalom.
Túl a kilencvenen, is botját elegánsan lóbálva minden délután megjelent a Kazinczi utcai kávézóban. A munkája után a zsuga volt a szenvedélye, filléres alapon egy szimpla mellett. Hosszú betegsége után partnerei alig várták, hogy felépüljön. Amikor már nehezen mozgott, az Arany János utcai lakásukon forgatták az ördög bibliáját.
Pistikével latolgattuk, édesapja mennyivel lenne már túl a századik szülinapján. Vajon mit szólna ahhoz, hogy mi lett a Keravill helyén, és mennyire csodálkozna azon a sok furcsa kütyün, amelyeknek az elődjeiért éveken gyűjtögettünk, kuporgattunk. Fia szerint tudta, nem lepné meg, maga mondogatta, a világ nem ott áll meg, ahol mi képzeljük.
Sanyi bácsi beírta a nevét miskolci belvárosi kereskedők aranykönyvébe.
