Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A város híreiről egy percben.

Látványos változások az Avastetőn

Az ütemtervnek megfelelően halad az avastető felújítása. A 930 millió forintos beruházás munkálatait a Velünk a város frakció képviselői ma a helyszínen is megismerhették. Az Avastető fejlesztési programban vendéglátóközpont, komfortpontok, séta útvonal, szánkópálya és látvány szőlészet is  épül.

Virágosabb belváros

Zöldebb, virágosabb belvárost – ezt szeretné elérni az önkormányzat. Ennek érdekében azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek a főutcán teraszt alakítanak ki: növények kiültetéséről is gondoskodniuk kell. A legtöbb kávézó, fagyizó és étterem terasza már eddig is virágba borult nyáron. 

VAKÁCIÓ!

Lovaglás, tánc, sport, képzőművészet, alkotás - elkezdődtek a nyári napközis táborok. Városszerte számos kaland vár a gyerekekre a nyári szünetben. A szervezők több turnusban egészen augusztus végéig készülnek izgalmas programokkal.


 

 

 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.