Ugrás a tartalomra

Múzeumok éjszakája az MVK-nál: 75 éves a miskolci menetrend szerinti autóbusz-közlekedés

Létrehozva
Különleges nyílt napot szervez a Múzeumok éjszakáján, június 24-én, szombaton 15 órától a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Szondi György utcai telephelyén, melyre a belépés díjtalan. A rendezvény előtt egy busztörténeti felvonulást láthatnak majd az érdeklődők, amely a Városház térről indul.

Idén ünnepeljük a miskolci menetrend szerinti autóbusz-közlekedés fennállásának 75. évfordulóját, melynek kapcsán megnyitja kapuit a közlekedési vállalat telephelye, ahol autóbuszokkal, villamosokkal, veterán járműkiállítással, a Magyar Honvédség és a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola bemutatójával, koncertekkel, szervezett telephely és közlekedéstörténeti múzeumlátogatással várjuk az érdeklődőket. Gyerekprogramokban is gazdag lesz a rendezvény, a kicsik kipróbálhatják a Kerékpáros Miskolc Egyesület biciklis tanpályáját, távirányítós járműbemutatón vehetnek részt, ugrálhatnak trambulinon, szórakozhatnak mobiljátszóházban és ugrálóvárban, illetve egy igazi különlegesség: a „Hétpecsétes kincskereső” játék is indul. Aki a hét próbát teljesíti, természetesen ajándékot kap.

A rendezvény keretében az elmúlt évek hagyományainak megfelelően jótékonykodni is lehet: aki érkezéskor macska-és kutyaeledellel, vagy bármilyen, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítványnak hasznos felajánlással (például állatfelszerelés, tisztítószer, nem műszálas ruhanemű) érkezik, annak meglepetéssel kedveskedünk. Jótékonykodjunk együtt a rendezvény idején!

Az MVK Zrt. színpadán változatos programokkal készülünk a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt:

15.30-tól fellép a Miskolci Mazsorett Együttes a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar kíséretében,
16:00-tól a Csiribiri együttes zenés előadása következik,
17:30-tól a Gézengúzok interaktív gyerekműsorral lép fel,
20:00-tól az Érzés zenekar ad koncertet (bakancsos Edda dalokból) a rendezvényen.

A helyszínen lehet regisztrálni a rendkívül népszerű telephely látogatásra, ahol a miskolci közlekedési vállalat mutatja be mindennapjait, a villamos- és autóbuszjavító csarnok napi munkáját, amelyhez „szakmai idegenvezetés" társul.

Szintén helyszíni regisztrációhoz kötött az MVK Zrt. közlekedéstörténeti múzeumának megtekintése.

Az MVK Zrt. a Múzeumok éjszakája rendezvényére a Tiszai pályaudvarról, illetve a Centrum áruháztól ingyenes járatokat indít:

Autóbusz közlekedik 75-ös jelzéssel a Szondi György utca, MVK Zrt. telephely – Centrum – Búza tér / Zsolcai kapu – Szondi György utca, MVK Zrt. telephely útvonalon: a járat a Centrum áruháznál (az áruház melletti megállóhelyen), a Búza tér / Zsolcai kapuban (a Tiszai pályaudvar irányába lévő megállóhelyen), ezt követően csak a rendezvény helyszínén áll meg.

Centrum Áruháztól indul: 14:45, 15:00, 15:15, 15:30, 15:45, 16:00, 16:15, 16:30, 16:45, 17:00, 17:15, 17:30, 17:45, 18:00, 18:15, 18:30, 18:45, 19:00, 19:30, 20:00, 20:30, 21:00, 21:30.
Szondi György utcai MVK Zrt. telephelyről indul: 15:05, 15:20, 15:35, 15:50, 16:05, 16:20, 16:35, 16:50, 17:05, 17:20, 17:35, 17:50, 18:05, 18:20, 18:35, 18:50, 19:05, 19:20, 19:50, 20:20, 20:50, 21:20, 21:50, 22:05.

Villamos közlekedik 75V jelzéssel a Szondi György utca, MVK Zrt. telephely – Tiszai pályaudvar (MÁV) - Szondi György utca, MVK Zrt. telephely útvonalon:

Tiszai pályaudvarról indul: 15:00, 15:30, 16:00, 16:30, 17:00, 17:30, 18:00, 18:30, 19:00, 19:30, 20:00, 20:30, 21:00, 21:30.
Szondi György utcáról indul: 15:25, 15:55, 16:25, 16:55, 17:25, 17:55, 18:25, 18:55, 19:25, 19:55, 20:25, 20:55, 21:25, 21:55.

Autóval érkezőknek hasznos információ:

Az autóval érkező látogatókat kérjük, hogy az Üteg utca felől közelítsék meg a rendezvényt, mert a Szondi György utca lezárásra kerül az Üteg utca és a József Attila utca közötti szakaszon a rendezvény ideje alatt.

A belépés díjtalan! A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják.
 

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.