Ugrás a tartalomra

Bor, emléklap, virág és szeretet a kilencvenedik szülinapra

Létrehozva
A kilencvenedik születésnapját ünneplő Horváth Lászlót a jubileumi esemény alkalmából a miskolci önkormányzat nevében Bartha György és Bazin Levente önkormányzati képviselők köszöntötték.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az ünnepelt megosztotta velünk, hogy Budapesten született, 1933. június 28-án, és mindössze két esztendős volt, amikor szüleivel Miskolcra költöztek. Az esztergályos édesapa nehezen talált munkát a fővárosban, ezért döntöttek úgy, hogy az édesanyja legidősebb nővérét követve új lakhelynek ezt a várost választják. 

Érdeklődésünkre elmondta, hogy ő maga is esztergályosnak tanult, és negyvenhárom évet dolgozott a kohászatban, egészen az 1990-ben történt nyugdíjazásig. Ám a nyugdíjas évek sem telnek tétlenül, ma is igen aktív, szeret a ház körül tevékenykedni, barkácsolni, különösen fával dolgozni. Néhány barátjával nem rég építettek az épület mellé egy fedett teraszt, szintén fából, ahová szívesen ül ki élvezni a jó levegőt és a jó társaságot. 

Kép

Ahogy tapasztalhattuk ott jártunkkor, nem csak a munkában serénykedik Laci bácsi még így kilencven évesen is, hanem az anekdotázást is nagyon élvezi, szívesen és hosszan mesélt a múltról, az életéről, amely bővelkedik is jó történetekben. Lenyűgöző volt hallgatni és látni, hogy tű pontosan emlékszik nevekre, helyekre és az események időpontjára, évtizedek múltán is. 

Megtudtuk tőle, hogy az elemi iskola után, 1947-ben jelentkezett ipari tanulónak, és külön kiemelte, hogy a szóbeszéddel ellentétben, akkor sem vettek fel mindenkit mindenhová, hanem nagyon komoly kiválasztási folyamat után tanulhatott tovább a kétszáz jelentkezőből csupán húsz fiatal az esztergályos és forgácsoló szakmában. Három napon át tesztelték a jelentkezők képességeit, mire kirostálták abból a kétszázból a legjobb húszat, köztük Laci bácsit is. Meghatottan emlékezett vissza arra, amikor hazavitte – még tanulóként – az első ösztöndíját, húsz forintot, amely okán sírva ölelte őt át az édesanyja, mint a család új kenyérkeresőjét. 

Kép

A vizsgák után követte édesapját a kohászathoz, ahol a próbamegmunkálóba került először. Betanuló éveiben még Rákosi Mátyással is találkozott Sárospatakon egy nagygyűlésen, ahol a kohászati művek, illetve a diósgyőri ifjú munkások nevében köszöntötte az akkori pártfőtitkárt. 

A történetek egyre csak sorjáztak, reggelig elhallgattuk volna az önkormányzati képviselőkkel együtt, hiszen maga a történelem vonult el a szemünk előtt, közel egy évszázadé. Laci bácsi pedig kiváló mesélő. Nagyon jó volt látni, hogy kilencven esztendősen is lehet valaki ennyire aktív, testileg és még inkább szellemileg friss. 

Kép

A sok év alatt Laci bácsi háromszor volt nős, az első házasságából egy fia származott, de minden kapcsolattal nőtt a család tovább. Ma már a gyerekek, unokák, rokonok és barátok sokasága veszi őt körül. A nagy születésnapi ünnepséget hétvégére tervezik Fónyba, ahová legalább hatvan vendéget várnak. Mi is az önkormányzati képviselőkkel együtt jó egészséget és boldog hátralévő éveket kívánunk az ünnepeltnek.

Ez is érdekelhet

Szoros csatában marad alul a DVTK. Fotó: magánarchívum
A diósgyőri hölgyek is kikaptak
MiskolcSport
Labdarúgás, Simple Női Liga NB I., 15. forduló: hazai környezetben veszítettek a piros-fehérek.
muaythai magyar bajnokság
Érmeket szereztek Budapesten a miskolciak
MiskolcSport
A fővárosban zajlik a muaythai magyar bajnokság.
Nyíregyháza SFC - DVTK Fotó: Homoky György
A másodikban lenyomták a DVTK-t
MiskolcSport
A Diósgyőr szombaton délután a keleti rangadón lépett pályára. A Nyíregyháza SFC vendége volt a DVTK.
Tűz Miskolcon, Andor utca. Fotó: Matisz Viktor tű. főhadnagy / Miskolc HTP
Borzalmas: a mosógép is megolvadt a péntek esti miskolci tűzben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy családi házban Miskolcon, az Andor utcában március 20-án este: az ingatlan két szobája égett teljes terjedelmében.