Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Egy percben a város legfrissebb híreivel.

Státusztörvény és Európai Polgár díj

Az Országgyűlés 134 igen, 60 nem szavazattal, tartózkodás nélkül megszavazta a tanárok új életpályájáról szóló törvényjavaslat. A státusztörvény 2024. január elsejétől lép hatályba. Dobrev Klára kezdeményezésére ugyanakkor Európai Polgár díjat kapott a Tanítanék Mozgalom, amely 2016-ban a miskolci Herman Ottó Gimnázium pedagógusainak a közoktatás válságáról szóló nyílt levele nyomán született.

Kész a komlóstetői kerékpárút

Elkészült a Komlóstetőt és a Mexikó-völgyet összekötő kerékpárút. A biciklisek már birtokba is vették. A beruházás részeként több, mint 200 méter hosszban megerősített pályaszerkezettel, több, mint egy kilométer hosszban pedig normál pályaszerkezettel készült az út. A projekt Európai Uniós forrásból valósult meg a tavasszal átadott Miskolcot és Felsőzsolcát összekötő szakasszal együtt.

Jubileumi előadásra várva

Csaknem elfogytak a jegyek a Miskolci Nemzeti Színház augusztusi jubielumi előadására. A Tatárok Magyarországban című darabbal nyitotta meg kapuit 200 éve a kőszínház. Az alapítók emléke előtt tisztelegve ugyan ezt a színdarabot mutatja be a társulat Szőcs Artúr rendezésében.
 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.