Ugrás a tartalomra

DK: Orbán Viktor cserben hagyta a meddő párokat

Létrehozva
A magát családbarátnak nevező kormány a csok és a babaváró hitel eltörlése után újabb megszorítást hozott a családok számára, ugyanis leszavazta a Demokratikus Koalíció (DK) javaslatát az ingyenes lombikeljárásokról, ezzel pedig Orbán Viktor kormányfő cserben hagyta a meddő párokat - mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatóján.

Ráczné Földi Judit pártja közösségi oldalán közvetített tájékoztatójában azt mondta, a kormány sok ezer magyartól vette el a lehetőséget, hogy családdá válhassanak.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány a lombikkezelést is szétverte. Ahogy az egészségügy sok más területén is láttuk, a meddőségi klinikák államosításával drasztikusan megnőtt a várólisták száma, és az egészségügy egyre kevésbé tud lépést tartani a gyermekre váró párok számával" - fogalmazott a politikus.
   
Hozzátette: ezzel szemben Dobrev Klára "szociáldemokrata árnyékkormánya" felkészült, hogy a kormányváltás után minden magyarnak lehessen esélye családot alapítani.
   
A jelenlegi szabályozás szerint egy nő öt államilag finanszírozott lombikeljárást vehet igénybe; a DK módosítója szerint az állam az első gyermek megszületéséig finanszírozta volna a lombikot, függetlenül attól, hogy erre mennyit kell várni - fejtette ki Ráczné Földi Judit.
   
Úgy folytatta, hogy a másik törvénymódosítójuk értelmében Magyarországon is lehetővé vált volna a genetikai vizsgálat, amely tovább növelte volna a lombikeljárások sikerességét.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.