Ugrás a tartalomra

Alaposan ráfaraghat, aki figyelmen kívül hagyja az ebösszeírást

Létrehozva
Még van idő, július 31-éig kell kitölteni a vonatkozó nyomtatványt, aki viszont elmulasztja, minimum harmincezer forintos bírsággal számolhat.

Aki eddig még nem tette meg, július 31-ig még kitöltheti és beküldheti, vagy személyesen is leadhatja a városháza ügyfélszolgálatán az idei ebösszeírás adatszolgáltató nyomtatványát. Aki tart kutyát, de nem tesz eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének, akár több tízezer forintos bírságot is kaphat. A cél azonban elsődlegesen nem a büntetés, hanem az ebtartással kapcsolatos, naprakész és valós adatok összegyűjtése – írja szerdai közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

Amint fogalmaznak, az ebösszeírást július 1-től július 31-ig végzi el jogszabályi kötelezettségeinek eleget téve Miskolc önkormányzata, az összeírásban a Miskolc közigazgatási területén tartott kutyák adatait gyűjtik össze, nyilatkozniuk pedig az ebtartóknak kell.

- Az ehhez szükséges adatlap letölthető a www.miskolc.hu internetes oldalról, az E-önkormányzati portálról, és ezen közlemény csatolmányaként is lementhető, PDF formátumban. Személyesen pedig a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán, a Városház tér 8. szám alatt kérhető, nyomtatott formában a dokumentum hivatali időben, hétfőn, kedden és csütörtökön 8:00 és 16:00, szerdán 8:00 és 17:30, pénteken pedig 8:00 és 12:00 óra között.

Felhívják a figyelmet arra, hogy minden kutya esetében külön adatlapot kell kitölteniük az ebtartóknak, amelyet postai úton a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 3525 Miskolc, Városház tér 8. sz. alatti postacímre küldve, elektronikusan az ebbejelentes@miskolc.hu címre továbbítva, személyesen a központi ügyfélszolgálaton erre a célra kihelyezett gyűjtőládába helyezve, vagy az E-önkormányzati portálon keresztül (KAÜ azonosítást követően) az alábbi link használatával küldhetnek be.

A korábbi ebösszeírás során bejelentett kutyákat ismét be kell jelenteni – aki ezt elmulasztja, akár minimum harmincezer forintos bírságot is kaphat – zárul a közlemény.

(Címlapképünk illusztráció, forrás: MiNap-archív/Mocsári László)

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.