Ugrás a tartalomra

Gripenek repülnek felettünk pénteken

Létrehozva
"Ha átmegy a Gripen a falu fölött, az a szabadság hangja. Ha a Leopard lő éjszaka Szomódon, az a szabadság hangja. Az a magyar szabadság hangja.” - mondta korábban az új vezérkari főnök.
Kép
Fotó: MH

A szokásosnál erősebb hanghatásokra kell számítani a NATO Neptun Strike hadgyakorlatán repülő gépek miatt pénteken 13 és 16 óra között Mezőkövesd, Eger, Tiszafüred, Debrecen, Karcag, Gyöngyös és Jászberény térségében – közölte a Honvédelmi Minisztérium szerdán.

A NATO Neptun Strike gyakorlatán szerdától péntekig a magyar, az amerikai és a spanyol légierő repülői hajtanak végre feladatokat az ország légterében. A gyakorlaton a Magyar Honvédség JAS 39 Gripen, az amerikai légierő F/A-18 E/F Super Hornet és a spanyol légierő Harrier repülői vesznek részt - írta meg a telex.hu.

Az internetes lap idézi Böröndi Gábort, aki a váratlanul felmentett Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy utódja lett a Honvéd Vezérkar élén, aki egy május elején megtartott állománygyűlésen azt mondta, hogy a jövőben a hadseregben sok kiképzés, felkészítés, gyakorlat várható, és ezért a lakosságtól megkeresések érkeznek majd. Mint az eligazításon a jelenlévőknek mondta, ezekre a panaszokra úgy kell majd reagálni, hogy: „hölgyem, uram, amit ön hall, lát, az a szabadságnak a hangja. Ha átmegy a Gripen a falu fölött, az a szabadság hangja. Ha a Leopard lő éjszaka Szomódon, az a szabadság hangja. Az a magyar szabadság hangja.”

Ez is érdekelhet

Győztes gól kilenc másodperccel a vége előtt
MiskolcSport
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 9. forduló.
Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.