Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi hírei.

Bejárás Miskolctapolcán

Elkészült a miskolctapolcai park, csak a közbeszerzési hatóság visszajelzésére várnak, hogy hivatalosan átadhassák a területet. Csütörtökön bejárásra hívták a közgyűlés tagjait, hogy a politikusok még az átadás előtt választ kapjanak kérdéseikre, és észrevételeket tehessenek a fejlesztéssel kapcsolatban. 

Véget ért a pereskedés

Több éves pereskedés ért véget, megszületett az ítélet a hejőcsabai cementgyár ügyében. A Miskolci Törvényszék 2021. februárjában hozott ítéletét, a Kúria hatályon kívül helyzete és új határozat hozatalára utasította. A Törvényszék most egy szakértői véleményt használt ítélkezése alapjául, e szerint: az alperesi hatóság alaphatározatát hatályon kívül helyezte, vagyis az ügyet megszüntette.

Egyetemek Küzdenek

2024-ben Debrecen és Miskolc egyetemei adnak otthont az Európai Egyetemi Játékoknak, amelynek, mint egy főpróbájaként rendezik meg július 13 és 19 között Miskolcon, tollaslabda és vízilabda sportágakban az Európai Egyetemek Bajnokságát. A nyitóünnepségnek csütörtökön este a DVTK Aréna adott otthont, majd pénteken pedig már elkezdődtek a mérkőzések is.
 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.