Ugrás a tartalomra

Nagy István: öt ország együtt lép fel az ukrán gabona ügyében

Létrehozva
Elfogadhatatlan az Ukrajnával szomszédos uniós országok számára az ukrán gabonafélék uniós behozatali tilalmának feloldására vonatkozóan a szeptember 15-ig tartó határidő - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szerdán Varsóban.
Kép
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az öt ország agrárminiszterének tárgyalását követő sajtóértekezleten Nagy István közölte: megállapodást írtak alá, amely "jelzi, hogy Magyarország, Lengyelország, Bulgária, Románia és Szlovákia továbbra is együttműködik az ukrán gabonaügyben".
   

"Elfogadhatatlan számunkra a szeptember 15-i határidő" - jelentette ki a miniszter. Hangsúlyozta: ha az Európai Unió (EU) nem hosszabbítja meg legalább december 21-ig ezt a határidőt, Magyarország "minden eszközével megvédi a magyar gazdákat".

"Minden eszközt be fogunk vetni annak érdekében, hogy a magyar gazdák ne szenvedjenek további nagyon súlyos gazdasági terheket" - tette hozzá.

Nagy István elmondása szerint a találkozón megállapodtak abban is, hogy a piaci zavarokat okozó egyéb mezőgazdasági termékek esetében támogatják egymást azokat a kivételezéseket illetően, amelyek "a gazdaság túléléséhez, a gazdák problémáinak kezeléséhez tudnak hozzájárulni".

Uniós szinten az öt ország olyan "közös európai szolidaritást" szeretne kidolgozni, amely "azt segítené, hogy az Ukrajnából származó termékek eljuthassanak a harmadik országokba, ahol a rászorulók nagyon várják őket" - mondta el a miniszter.

Aláhúzta: az öt ország közös fellépése "nem Ukrajna ellen, nem ukrán gazdák ellen irányul", hanem azért van rá szükség, hogy megvédjék a saját gazdáikat.

Fontosnak nevezte azon zavarok kiküszöbölését, amelyek a szolidaritási folyosók működésében jelentek meg. "Hiszen nem lehet az, hogy a drága szárazföldi szállítás miatt a gabona a határ menti országokban ragadjon le" - jegyezte meg.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, aki részt vett a találkozón, szintén nyomatékosította: Lengyelország szeptember 15-én nem nyitja meg határait az ukrán gabonafélék számára, továbbra is csak ezek tranzitját teszi majd lehetővé. "Vagy az Európai Bizottság beleegyezik a tilalom meghosszabbításáról szóló szabályok kidolgozására, vagy magunk tesszük meg azt," akár egyoldalúan, akár más országokkal együttműködve - nyomatékosította a lengyel kormányfő.

"Kemények leszünk, határozottak leszünk, védeni fogjuk a lengyel gazdákat" - fogalmazott. Kilátásba helyezte: Varsó fellép akkor is, amennyiben más mezőgazdasági termékek esetében észlelne destabilizációs jeleket.

A lengyel kormány álláspontja az, hogy "megakadályozni, módosítani vagy kompenzálni kell mindent, ami árt a lengyel mezőgazdaságnak" - erősítette meg Morawiecki.

Robert Telus lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter olyan jogi és infrastrukturális mechanizmusok kidolgozására szólította fel az EU-t, amelyek "hosszú éveken át fognak működni", mivel ukrán, valamint moldovai termékekkel is "hosszabb ideig lesz dolgunk".

A szerdán aláírt agrárminiszteri megállapodásról Telus elmondta: a dokumentum azt a közös állásfoglalást is tartalmazza, hogy az öt frontország "erőteljesen nyitott a tranzit ügyére".
 

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.