Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Az elmúlt 24 óra legfontosabb helyi hírei

Horváth-tető

A Horváth tetőn két fitneszeszközt, egy padot és egy kerékpár tárolót is leszereltek rézsűépítés és a szomszédos kereskedelmi egység közműveinek kiépítése miatt. Azért, hogy ne sérüljenek és a garancia is megmaradjon a Városgazda telephelyére szállították azokat. Ha az építkezés befejeződik, a vállalkozó az eszközöket a gumialappal együtt visszahelyezi az eredeti helyére. 

Avasi bejárás

Hegygazdák járták be a Nagyavas felső sort, a Latabár sort és a Kisavast. Mint mondták, tavaly áprilisi megválasztásuk óta több fogadóórát tartottak és felvették a pincetulajdonosokkal is a kapcsolatot. Eddig számos eredményt sikerült elérniük. A hegygazdák tervei között továbbra is az szerepel, hogy még szebb és tisztább legyen az avasi hegyoldal.

Pont Ott Parti

Szerda este kihirdették a felvételi ponthatárokat. Idén több mint 126 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe. Közülük szeptembertől több mint 94 ezren kezdhetik meg a tanulmányaikat a hazai oktatási intézmények valamelyikében. A pontváró rendezvényt Miskolcon idén először tartották a Csengey kertben. Koncertekkel és színes programokkal várták a fiatalokat. 
 

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?