Ugrás a tartalomra

Folytatja a küzdelmet a balatoni strandok ingyenessé tételéért az MSZP

Létrehozva
Ezt Molnár Zsolt, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) pártigazgatója mondta a Veszprém vármegyei Berhidán tartott, online is közvetített sajtótájékoztatón hétfőn.

Molnár Zsolt felidézte, korábban levélben kérdezte meg a Balaton-parti települések polgármestereitől, hogy miért nem ingyenesek a strandok. A településvezetők fele válaszolt, a fenntartási költségekkel, a fűnyírás, a bérek, a rendezett helyszín biztosításának költségeivel indokolva a belépőjegyek szedését.

A politikus szerint a Balatonhoz közeli Berhida a példa arra, hogy egy önkormányzat fenn tud tartani egy rendezett, ingyen látogatható tóparti parkot.

Azt is mondta, várja, hogy ki lesz az első "bátor polgármester", aki a képviselőtestület elé terjeszti a strand ingyenessé tételének javaslatát.

"Hiszek abban, hogy a Balaton visszaadható" a magyar népnek, és "lesznek olyan polgármesterek, akik fölvállalják ezt a döntést" - fogalmazott.

Hozzátette: természetesen pártja javaslata szerint az önkormányzatokat kompenzáció illetné meg az ingyenes strandokért.

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.