Ugrás a tartalomra

Iskolaőrökkel a bűnmegelőzésért a miskolci villamosokon

Létrehozva
A nyári iskolai szünetben sem pihennek az iskolaőrök, szoros együttműködésben az MVK Zrt.-vel, a miskolci villamosokon hívják fel a figyelmet a hét folyamán a biztonságos utazásra, a zsebtolvajok elleni védekezésre vagy akár az interneten ránk leselkedő veszélyekre.
Kép
Fotó: Kézdi Ákos

Keddi közös sajtótájékoztatójukon a Miskolci Rendőrkapitányság és az MVK Zrt. képviselői elmondták, hogy az iskolaőrök bűnmegelőzési feladatokban való tevékeny részvétele segít felhívni az emberek figyelmét a nyáron is rájuk leselkedő veszélyekre, különösen utazás közben, ideértve a zseb- és egyéb tolvajlásokat, lopásokat, de akár a rablást is, egy-egy kevésbé forgalmas helyen nézelődve a városban. 

Béresné Buczkó Viktória rendőr századostól, a Miskolci Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadójától megtudtuk, hogy tizenhat iskolaőr teljesít szolgálatot Miskolcon, akiknek az iskolai szünet alatt is igyekeznek munkát biztosítani. Közülük ezen a héten, hétfőtől péntekig öten vesznek részt az MVK Zrt.-vel közösen szervezett akcióban, a feladatuk elsősorban különböző szórólapok szétosztása lesz a villamosjáratokon, valamint az utazóközönség tájékoztatása. 

Kép

„Az iskolaőrök segítenek abban, hogy megismertessék azokkal a bűncselekményekkel az embereket, amelyek a nyári időszakban gyakoribbakká váltak itt Miskolcon is. Illetve ezek megelőzéséhez tanácsokkal látják el az utazókat. Nagyon sokan látogatnak el városunkba ebben az időszakban, akik igénybe veszik a villamosközlekedést is, őket is szeretnénk biztonságban tudni, ezért kötöttünk egy egyhetes megállapodást az MVK Zrt.-vel, arról, hogy az iskolaőrök most célzottan ezeken a járatokon látnak el szolgálatot, szórólapozással és tanácsadással” – mondta a rendőr százados. Rámutatott, nem csak a közvetlen veszélyekre hívják fel a figyelmet, amelyek a városban történő utazás közben leselkedhetnek a potenciális áldozatokra, hanem például az internetes csalásokra is, hiszen vármegyénkben az online csalások átlagos kárértéke több mint 700 ezer forint. 

Kép

A jótanácsok között szerepel, hogy ne engedjünk be idegent a lakásunkba, csak megfelelő ellenőrzés után, ha meggyőződtünk, hogy valóban ő például a hivatalos gáz- vagy villanyóra leolvasó. Ne dőljünk be sem a pénzváltós, sem az „unokázós” trükköknek – amikor az idősekkel elhitetik, hogy bajba került a szeretett unoka és pénzt kell küldeniük neki az ajtóban álló idegennel -, ne hordjunk az utcán feltűnő helyen értékesebb ékszereket, a hátsó zsebből könnyen kihúzható mobiltelefont, és az iratokat, pénztárcát, bankkártyát is kevésbé hozzáférhető helyen hordjuk, lehetőleg egymástól is elválasztva. A tolvajok elsősorban a könnyen és kisebb lebukási veszéllyel megszerezhető értékekre utaznak, ezért mi is tehetünk azért, hogy ne kínáljuk fel ezeket csábító, könnyű prédának számukra.  

Kép

Juhász János villamosközlekedési igazgató, az MVK Zrt. munkatársa hangsúlyozta, hogy örültek ennek a felkérésnek a rendőrkapitányság részéről, szívesen vesznek benne részt, hiszen ők is fontosnak tartják a bűnmegelőzést és az emberek tájékoztatását. Az igazgató szerint az MVK Zrt. járatai kifejezetten alkalmasak arra, hogy azokon elérjék és megszólítsák az utazóközönséget az akcióban részt vevő iskolaőrök. 

„Hatvan-hatvanötezer fő felszálló utas van a miskolci villamosokon egy átlagos napon, akik leképezik a város változatos korfáját, a fiataloktól az idősekig. Alapvetően tehát egy villamos jó helyszín egy ilyen fegyelemfelhívó akcióhoz” – vélekedett Juhász János. Hozzátette, minden járművezetőt és utazó kollégájukat, mint például a jegyellenőröket is, felkészítették arra, hogy a héten zajlik ez a kampány, együtt fognak működni a járatokra felszálló iskolaőrökkel. Kiemelte, az MVK járatain az utazás biztonságos, a villamosokon is kamerák vannak, de minden plusz figyelemfelhívás hasznos arra, hogy tudatosuljon az emberekben, hogy milyen bűncselekmények gyakoribbak éppen a városban, és mire érdemes figyelniük, hogy megelőzzék őket. Az MVK Zrt. ebben a munkában szívesen működik közre. 

Kép

Az öt iskolaőr ebben a kampányban hétfőtől péntekig teljesít szolgálatot, a „bűnmegelőzés” feliratú fehér pólójukról könnyen felismerhetik őket az utazók.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető, kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.