Ugrás a tartalomra

Közösen keresik a megoldást a mopedek szállítására

Létrehozva
Az MVK és a Mozgegylet tárgyalásokat kezdeményezett a mopedek közösségi közlekedésből való kitiltásáról. Az egyesület azt szeretné elérni, hogyha legalább a villamosra visszatérhetnének azok a mozgássérültek, akik ilyen mozgássegítő eszközt használnak.
Kép
Fotó: MVK Zrt.

Egyeztetések kezdődtek a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete (Mozgegylet) és a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) között a mopeddel közlekedők tömegközlekedésben való részvételével kapcsolatban – erősítette meg a Miskolci Napló érdeklődésére a közlekedési cég és Gergely István, a fent nevezett egyesület elnöke.

Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, mopeddel január elseje óta nem lehet utazni a miskolci buszokon és villamosokon. Az MVK közleményében és üzletszabályzatában is arra hivatkozik, lépnie kellett, mivel ezeknek az eszközöknek a mérete jelentősen meghaladja a járműveken a kerekesszékesek számára kijelölt, maximum 100 centiméter szer 80 centiméter nagyságú területet. További probléma szerintük az is, hogy a mopedek a buszokon és villamosokon nem rögzíthetők teljes biztonsággal, arra a mopedeken kialakított mágnesfék önmagában nem alkalmas. Így veszélyeztetik a többi utas biztonságát. Mint ahogyan hozzátették azt is, hogy a döntés meghozatalakor szerepet játszott az a tény is, hogy az utóbbi időben volt rá példa, hogy a mopeddel felszálló utas nem tudta megfékezni az eszközt, nekiment és kitörte az átellenes ajtót, vagy elgázolt a járművön más utasokat.

A miskolci közlekedési cég lapunknak korábban és ezúttal is elmondta: nem igaz az a híresztelés, hogy „minden mozgást segítő eszközökkel történő utazást megtiltottak, kerekesszékkel és elektromos kerekesszékkel jelenleg is igénybe vehető a közösségi közlekedés Miskolcon. A tiltás kizárólag a mopedekre vonatkozik” – írják, majd a fent már részletezett módon indokolnak.

A debreceni példa

Az MVK a döntés meghozatalakor egy debreceni példára hivatkozik, melyet érdemes nekünk is felidézni. Néhány évvel ezelőtt két debreceni mopedes fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) azért, mert a Debreceni Közlekedési Zrt. (DKV) a miskolcihoz hasonló döntést hozott. Az EBH először a mopedesek javára döntött, a DKV viszont ebbe nem akart belenyugodni és bírósághoz fordult.
Ezt követően állapította meg a bíróság által kirendelt igazságügyi műszaki szakértő, hogy az elektromos mopedeket nem lehet biztonságosan rögzíteni a buszokon, ezért veszélyeztetik a benne utazó ember és a többi utas testi épségét is. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a DKV javára döntött, mire az EBH a Kúriáig vitte az ügyeket, akik szintén a cívisváros közlekedési cégének adtak igazat. Ezután végül az Egyenlő Bánásmód Hatóság is kiadta a tájékoztatóját, mely szerint elektromos mopeddel a tömegközlekedés használata megtagadható.

Ez az az ítélet, amire hivatkozva gyakorlatilag precedensként hivatkozik sok hazai nagyváros közlekedési cége, mikor hasonló döntéseket hoz. Hasonló a helyzet Pécsett, ahol a Tüke Busz Zrt. egészen konkrétan leírja, hogy a debreceni minta inspirálta őket, de Tatabányán, és a Volánbusz Zrt. járművein sem lehet mopedet használni. És erre hivatkozik az MVK is mikor kijelenti: nem diszkriminatív a döntésük.

Kép

Megoldást kell találni

Gergely István, a Mozgegylet elnöke lapunk megkeresésére azt mondta, amint megtudta az MVK döntését, egyeztetéseket kezdeményezett a céggel, és az első ilyen alkalmon már túl is vannak.
- Nekünk az a legfontosabb célunk, hogy legyen olyan tömegközlekedési eszköz, amivel mindenféle mozgáskorlátozott embert elszállíthat az MVK. Az autóbuszok esetében számunkra egyébként elfogadható a döntés, ott a rámpa, a szűk helyek miatt valóban aggályos a moped jelenléte. Mi azt szeretnénk, hogyha a villamoson elszállítanák azokat a mopeddel közlekedőket, akiknek van az Államkincstár által kiállított utazási igazolványa. Ugyan nem minden Miskolcon mopeddel közlekedő az egyesületünk tagja, azonban közülünk körülbelül húszan használnak mopedet, akik közül öt és tíz között lehet azok száma, akik tényleg nem tudnak enélkül mozogni. Ezt a réteget kellene mindenképpen segíteni – mondta el Gergely István, aki hozzátette: az egyeztetések következő héten folytatódnak és optimista a megoldást illetően.

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.