Ugrás a tartalomra

Gyerekek a tetőn: odafigyeléssel bárki tehet a biztonságukért

Létrehozva
Hétfőn panelházak tetején ugráló, üldögélő, sőt rollerező gyerekekről készült felvételek kerültek fel a közösségi oldalakra, amikről országos lapok is cikkeztek. A miskolci alpolgármester - aki egyben az érintett terület önkormányzati képviselője is - érdeklődésünkre elmondta: tett lépéseket, hogy ne fordulhasson elő hasonló eset, de ha mind odafigyelünk, könnyebb megelőzni a tragédiát.
Kép
Varga Andrea alpolgármester

Amint értesült az óriási meghökkenést keltő videókról, hivatali munkatársaival, a rendészekkel és a gyermekjóléti alapellátás munkatársaival azonnal intézkedni kezdett Varga Andrea alpolgármester.

Lapunkkal hétfő délután megosztotta: időközben többször is egyeztettek a rendőrök, a rendészek, az önkormányzat dolgozói, a polgárőrök, a gyermekjóléti szolgálat utcai szociális munkásai pedig rendszeresen bejárják az Árpád és a Kuruc utca környékét.

Továbbá bevonták az iskolai és szociális segítőket, tájékoztatták a pedagógusokat, hogy hívják fel a gyerekek figyelmét a veszélyekre. Már a mostani napközis táborokban is elindult egy erős kommunikáció arról, hogy milyen kockázatokat jelent mindezen tevékenység.

Készítenek tájékoztató anyagokat, szórólapokat is, amiket eljuttatnak a családokhoz, ezeken fogják felhívni a szülők figyelmét a jelentős kockázatokra, és arra, hogy rájuk nézve milyen felelősséget jelent, ha a gyermekük hasonló „szórakozást” talál magának.

Egyeztetni fognak a napokban a lakásszövetkezetekkel is a nyitva hagyott feljárókról. Mint ismert, tűzvédelmi okokból kell nyitva hagyni ezeket, de amennyiben mindenki számára elérhető a kulcs, akkor le lehetne zárni őket. Vizsgálják, hogy ez az út járható-e.

- A legfontosabb, hogy a gyerekekre figyeljünk. Együttműködés és közös munka kell, hogy felhívjuk a figyelmet arra, mennyire kockázatos és veszélyes a tetőn tartózkodni. Ezt meg kell akadályozni - szögezte le az alpolgármester.

Gyermekvédelmi szempontok miatt minden magyar állampolgárnak fontos észben tartania, hogy ha ilyen vagy hasonló esetet lát, azonnal értesítse a hatóságokat.

"Ebben az esetben az a feladat, hogy azonnal hívjuk a 112-es rendőrségi telefonszámot, vagy akár a Miskolci Önkormányzati Rendészet számát (06-80/460-046), hiszen itt kiskorúak vannak veszélyben, ami nem játék!" - figyelmeztetett.

Ez is érdekelhet

Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.