Ugrás a tartalomra

40 éves a Miskolci Állatkert

Létrehozva
A jubileum alkalmából a különleges fajokat is felsorakoztató állatkert szülinapi hétvégével várja az érdeklődőket – hangzott el a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Háromnapos rendezvénysorozattal készült 40 éves születésnapjára a Miskolci Állatkert, ahol látványetetésekkel, népi kézműves foglalkozásokkal és mesterség-bemutatóra várják a kicsiket és a nagyokat ezen a hétvégén.

Augusztus 19-én (szombaton) a látványetetések mellett a mesterségek bemutatóján a mézeskalácsos és a faműves (teknővájó és fafaragó) munkájába tekinthetnek be a látogatók.

Az államalapítás ünnepén (vasárnap) 11 órakor a Bükki Vadászkürtösök közreműködésével ünnepel a 40 éves Miskolci Állatkert, ahová népi játszótér települ ki. Az Északerdő Zrt. interaktív játékokkal és kézműves foglalkozásokkal várja az érdeklődőket, a Terrarisztokraták csapata pedig különleges hüllőket és ízeltlábúakat mutat be, melyeket akár még kézbe is lehet fogni és két helyszínen arcestés is lesz.

Az 1983. augusztus 20-án Miskolc Városi Vadaspark néven megnyitott létesítményt a város lakói társadalmi munkában építették föl. Az akkor még csak alig több mint 10 fajt bemutató állatkert azóta folyton bővül és fejlődik. Jelenleg 120 állatfaj és fajta mintegy 800 egyedét mutatja be. Ma már ritka és egzotikus fajokat is megtekinthetnek a Miskolci Állatkertben a nem csak Miskolcról érkező látogatók. Az intézmény a mai nevét 2021-ben kapta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.