Ugrás a tartalomra

Boldog születésnapot, Avasi kilátó!

Létrehozva
Hatvan éve adták át Miskolc egyik büszkeségét, különleges építészeti bravúrját, az Avasi kilátót, amely a Kilátó ReStart program keretében újul meg. A születésnapon közösségi fényjátékra invitálják a városlakókat.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az Avason található 72 méter magas Avasi tévétoronyról, amely kilátóként is működik, több mint 180 fokos, pazar kilátás nyílik Miskolcra. A betonból épített tornyot Hofer Miklós és Vörös György tervezte, felavatása 1963. augusztus 20-ára esett.

A létesítmény rövid időn belül a fejlődő, bővülő, modernizálódó nagyváros jelképévé, a miskolci identitás elemi alkotórészévé vált. A kilátó napjainkban is sok-sok miskolcinak testesíti meg a településhez, a szülőhelyéhez, illetve az otthonához való kötődés érzését. Gondoljunk csak az utcán feltűnő kilátós pólókra, sapkákra, a tetoválásokra, továbbá a céges és rendezvényes logókra, a mézeskalácsokra vagy azokra az érettségi tablókra, amelyeket ékesített. Az ikonikus építmény messziről látható jellegzetes alakját képzőművészek is megörökítették már.

Az elmúlt hatvan évben az épület nem esett át „nagy generál” felújításon. Idén márciusban azonban elkezdték az újjáépítés munkálatait. A létesítmény Viszlai József Ybl Miklós-díjas építész, Miskolc korábbi főépítészének tervei alapján újul meg, melynek nyomán a kilátó sziluettje, karaktere alapvetően nem változik, de jóval elegánsabb, légiesebb és korszerűbb lesz. A munkálatok során statikailag megerősítik az épületet, kicserélik az épületgépészetet és a padlóburkolatot, megerősítik a lépcsőket, kijavítják a falakat, és a kilátóban működő kávézó is teljes mértékben megújul. Ennek részeként padlótól plafonig érő ablakokat építenek be a presszóba, még látványosabbá téve ezzel a városra néző, amúgy is káprázatos kilátást. Mindezeken túl a kilátó a kulturális élményszerzés színtere is lesz majd.

Bár a létesítmény csak év végére készül el, a kilátó hatvanadik születésnapját mégis ünnepelhetik a miskolciak. Az Észak-Keleti Átjáró Egyesület tagjai augusztus 20-án 20 óra 03 percre fényjátékra hívják a városlakókat egy - lehetőleg LED-es - zseblámpával a kilátó Perczel Mór utca felőli részére, oda, ahol jelenleg meg lehet kerülni az építési területet a Mendikás dűlő felől a játszótérre tartva.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.