Ugrás a tartalomra

Térkép segíti felfedezni a megújult miskolctapolcai park mini rejtélyeit

Létrehozva
A hétvégi napokon Miskolctapolcára ki lehetne tenni a „megtelt-táblát”.

A miskolctapolcai őspark felújítása az elmúlt időszakban befejeződött, így már szabadon látogatható a terület. A miskolciak és turisták már korábban is birtokba vették, és joggal mondhatjuk, a hétvégi napokon Miskolctapolcára ki lehetne tenni a „megtelt-táblát” - jelezte közleményében az önkormányzat.

A beruházással az önkormányzat nem titkolt célja volt, hogy a hosszú évtizedek óta méltatlanul elhanyagolt park és környezete méltó legyen egy turisztikai központhoz, ezzel együtt olyan attrakciókkal rendelkezzen, amelyek minden korosztály számára kellemes kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak.

Akik jártak már a parkban, biztosan találkoztak azokkal a mini bronzfigurákkal, amelyek a beruházás következtében kerültek kihelyezésre - írják.

A szobrok Miskolc turisztikai és kulturális értékeit, valamint a környék és a város állatvilágát kívánják bemutatni. Az alkotások kihelyezésének egyik célja volt egyfajta „kincskeresés”, ahol a látogató az összes szobrot megkeresve fedezheti fel a miskolctapolcai parkot. Így találhatunk rá többek között Mancsra, a miskolciak életmentő kutyájára, a környék szakrális múltját jelképező bencés szerzetesre, a miskolctapolcai csónakázótóhoz évtizedek óta kötődő hattyúkra, vagy éppen az Avasi kilátó és a Diósgyőri vár miniatűr mására - szól a közlemény.

A szobrokról szóló bővebb leírás elolvasható ITT, ahonnan letölthető az a térkép is, amely segítségül szolgál mind a tizenöt szobor megtalálásához, így egy országosan is egyedülálló tanösvényt járhat végig a látogató - számol be az önkormányzat.

Ez is érdekelhet

Miskolci Szimfonikus Zenekar
Egy korty zene a nyár után
MiskolcKultúraSzabadidő
A nyár utolsó napjai és az ősz első dallamai találkoztak csütörtökön a miskolci Szinva teraszon. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hagyományos Aperitif koncertje ezúttal is ízelítőt kínált a következő évadból.
Képgaléria
CineFest, UmaMiskolc, kertmozi, borkóstoló és Régiségvásár: így ugrunk bele szeptember első hétvégéjébe Miskolcon
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Sűrű programkínálattal indul a szeptemberi hétvége Miskolcon: pénteken kezdődik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, miközben a belvárosban zenés gasztrokorzó várja a közönséget.
Papszer utcai csőtörés
Csőtörés történt a Győri kapuban - erre számíthatnak a közlekedők pénteken
Miskolc
A Pattantyús utcában a teljes útlezárás megszűnt, a Győri kapuban csőtörés nehezíti a közlekedést pénteken.
Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.