Ugrás a tartalomra

Folytatják a lekopott útburkolati jelek újrafestését

Létrehozva
A következő napokban az avasi városrészen, a Belvárosban, Görömbölyön és a város keleti részén dolgoznak majd a városüzemeltetési cég által megbízott szakemberek.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Augusztus 26-27-28-án folytatódik a már elhalványodott, nehezen látható útburkolati jelek felfestése Miskolcon - írja csütörtöki közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. A munkálatokat ezúttal az avasi városrészen, a Belvárosban, Görömbölyön és a város keleti részén.

A festési munkák ideje alatt több helyen kell számítani félpályás korlátozásra. A forgalmasabb útszakaszokon torlódás alakulhat ki, ezért kérik az arra közlekedőket, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszon érvényes forgalmi rendet, amelyet minden esetben táblák jeleznek.

Az útburkolati jelek újrafestését egyébként július elején kezdte meg a Városgazda. 

 


 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.