Ugrás a tartalomra

Tömegeket vonz a miskolctapolcai őspark

Létrehozva
Tapasztalataink szerint már nem csak a strandok miatt kedvelt a turisták körében Miskolctapolca: többen azt mondták lapunknak, hogy kifejezetten a megújult ősparkért látogattak el hozzánk.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Szlovák és lengyel rendszámú járművek a parkolókban, a magyar mellett valamelyik szláv nyelven, illetve angolul, németül elhangzó beszélgetések - pezseg Miskolctapolca a nyári forróságban. A fürdőkben persze érthető a nagy mozgás, hiszen a kánikula napjait vízközelben élvezhetjük ki a leginkább. De - talán nem is annyira meglepő módon - a park árnyas ligetei is vonzzák a pihenni, nézelődni vágyókat. A Tiszaújvárosban élő Vanyó Adél kifejezetten ezért látogatott Miskolctapolcára. Érdeklődésünkre elmondta a katolikus általános iskolai tanár, hogy már korábban elhatározta: a miskolci tanévnyitó után "mindenféleképpen" ellátogat a parkba.

- Csodálatos! Olvastam róla, hogy javítják az utakat, de azt mondtam: mindenképp megéri körülnézni. És nem csalódtam. Gyermekkoromban sokat sétálgattam itt, óriási változáson esett át a park. Lefotózok mindent, mert kérte a barátnőm. Ők is hamarosan ellátogatnak ide - tette hozzá.

Kép

Tóth Péterné unokájával, Fannival éppen limonádét szürcsölgetett, amikor megszólítottuk őket. A Miskolc Televízió riportjában hallották, hogy átadták a komfortpontot, és már használható a csónakázótó, ezt jöttek megnézni.

- Nekem is nagyon tetszik, főleg a miniszobrokért vagyunk oda, az információs táblák és a térkép pedig hasznos. Az látszik, hogy a virágokat nemrég ültethették ki, de összességében elégedettek vagyunk a tapolcai parkkal - mondta.

A családok számára valóban kitűnő választás: kellemes a szemnek, és a jókedvet csak fokozza a rengeteg kacsa, mókus, "akik" örömmel veszik, ha kapnak néhány jutalomfalatot.

Jánóczki Simon két gyerekével sétálgatott a parkban, azt mondták, hogy minden nyáron szeretnek valamennyi időt eltölteni Miskolctapolcán. A vízibiciklit kifejezetten imádják, de nagyon élvezik a bobozást is. És persze ezek "összekötéseként" ott a kellemes séta a gyönyörű környezetben, fagyival a kézben.
- Élvezünk minden itt töltött percet - tette hozzá.

Kép


Az őrparkhoz tartozó játszótéren gyerekek játszanak a szüleikkel. Akadnak azonban olyan gyerekek is, akik inkább a kacsák etetését választották programnak nagyszüleikkel. Máriáék Szlovákiából érkeztek, azt mondták, hogy két-háromévente ellátogatnak hozzánk - van, amikor kettesben a férjével, máskor a fia családjával, az unokákkal együtt. Most nagy örömmel látták, hogy óriási változáson esett át a Barlangfürdő környezete.

- Eddig is az egyik kedvenc nyaralóhelyünk volt Miskolc, de most még nagyobb örömmel gondolunk majd vissza a magyarországi nyaralásunkra. Ki tudja: talán jövőre is ide jövünk - tette hozzá mosolyogva a nyugdíjas nő.

Kép


Mint ismert, a Barlangfürdő szomszédságában nemcsak a parkot, hanem a sétaútvonalakat, a közműveket és a közvilágítást is felújították. A munka során nagy hangsúlyt fektettek a tapolcai park növényvilágának megújítására is. Változatosságra törekedtek, árulta el Czifrusz Natália városi főkertész.

- Rengeteg, mintegy 18 ezer évelő növényt ültettünk ki, és persze egynyári növényekkel, csaknem négyezer tővel frissítettük a parkot. Mindezek a látványt és a hangulatot tekintve is sokat javítanak a környezeten. És akkor még nem beszéltünk a több mint száz új fáról, és a több ezer cserjéről, amik továbbgazdagítják a tapolcai őspark növényállományát - sorolta.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.