Ugrás a tartalomra

MSZP: támogassa a kormány a napelemes rendszereket!

Létrehozva
A napelemes rendszerek támogatására és az érintett szakmai szervezetek bevonásával a jogszabályi háttér újragondolására szólította fel a kormányt az MSZP szerdán.      

Varga László, az ellenzéki párt elnökhelyettese online sajtótájékoztatóján azt mondta: Magyarország 2050-re a karbonsemlegesség elérését tűzte ki, ez örvendetes környezetvédelmi vállalás, de érthetetlen a kormány mulasztása az elmúlt bő egy évben ebben a szektorban.

Emlékeztetett: több jó ösztönző volt a napelemes rendszerek telepítésére, aztán a kormány moratóriumot vezetett be, illetve nagyfokú bizonytalanságot hagyott a már létező napelemes rendszerek elszámolásánál.

Az ellenzéki politikus a moratóriumot érthetetlennek nevezte, hiszen a szolgáltató minden esetben megvizsgálja, hogy műszakilag adottak-e a feltételek, megvalósítható-e a telepítés.
   
Mindenki várta, hogy augusztus 31-én az illetékes miniszter mit jelent be, hogyan alakítanák át a rendszert, ám továbbra sincsenek jó hírek - mutatott rá.
   
Az éves szaldós elszámolást kivezetik, helyette havi lesz és jön az új bruttó elszámolás azoknak, akik 2024 január 1-e után telepítenek ilyen rendszereket. A napelemkollektor szövetség elnöke szerint ezzel a beruházások jelentős részét soha meg nem térülővé teszik - közölte az MSZP-s politikus.
   
Arról, hogy a szaktárca megígérte, nyilvánosságra hozza, hol lehet napelemeket telepíteni, azt mondta: érthetetlennek tartja, miért nem kizárólag szakmai kérdésként kezelik, hol engedi meg a szolgáltató a telepítést.
   
Kitért arra is, hogy a nyugati országokban van lehetőség erkély-napelemrendszerek telepítésére, ami akár egy panellakás áramszámláját is jelentősen csökkentheti. Ott ösztönzik az embereket akár kicsi, akár nagy rendszerek telepítésére - mondta. Magyarországon nemcsak a családi házakra szerelt rendszereket lehetetleníti el a kormány, hanem lehetőséget sem ad ilyen erkélynapelemek vásárlására.
   
A kormány politikája szembemegy a megújuló energiákkal és nem tesznek érdemi lépéseket a geotermikus energiák nagyarányú hasznosítására sem, ezért van ekkora energiafüggőségben Magyarország továbbra is az orosz energiahordozóktól - jelentette ki az ellenzéki politikus.

(MTI)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.