Ugrás a tartalomra

Mostantól közösen járőröznek a rendészek és a perecesi polgárőrök

Létrehozva
Új mintaprojektbe kezdett a MIÖR és a perecesi Polgárőrség. Az akció lényegét szerdán délután sajtótájékoztatón ismertették.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Közös járőrszolgálatot indított a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) és a perecesi Polgárőrség. A mintaprojekt lényege, hogy hetente egyszer egy-egy fővel végeznek közös járőrszolgálatot a városrész különböző pontjain. A MIÖR szolgálatszervezési koordinátora a helyszínen tartott sajtótájékoztatón szerdán elmondta, a járőrszolgálat célja, hogy segítsék egymás munkáját.

- A közös járőrözés hetente más-más időpontban lesz, és belterületet éppúgy érinteni fog, mint külterületi részeket. Ez a fajta munka azért lesz hatékony, mert a polgárőrség tudja nekünk jelezni a felmerülő problémákat, a rendészet pedig azonnal tudunk intézkedni, legyen szó illegális szemétlerakásról, áramlopásról vagy bármi más, a MIÖR hatálya alá tartozó ügyben – mondta Balla Béla.

Kép

A sajtótájékoztatót követően meg is kezdődött a rendészet és a perecesi polgárőrök első közös járőrszolgálata, melyen a terület önkormányzati képviselője is részt vett. Bazin Levente a minap.hu-nak elmondta, kiváló kezdeményezésnek tartja a közös szolgálatot, melyet az önkormányzat is támogat.

– Az önkormányzat oldaláról mi próbálunk mind anyagilag, mint eszköz terén mindent megadni, hogy ez az együttműködés sikeresen tudjon lenni, ezt havi szinten fogjuk majd egyeztetni. Ahogyan elhangzott, ez egy minta projekt, amit havi szinten fogunk felügyelni és ellenőrizni – tette hozzá.

Bazin Levente kiemelte, a projekt célja, hogy tovább javítsák Pereces közbiztonsági helyzetet. Hozzátette, bízik abban, hogy a helyiek is fokozottan figyelnek majd egymásra és segítik a rendészet és a polgárőrség munkáját.

Kép

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.