Ugrás a tartalomra

1 perc Miskolc - Egyetértés és összefogás, őszi menetrend, Ars Sacra Miskolcon

Létrehozva
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.

Egyetértés és összefogás

Egyetértés és összefogás – ez jellemezte az alsózsolcai lakossági fórumot. Az akkumulátor-feldolgozó üzem létesítésével kapcsolatban másodszor tartottak gyűlést, most azonban az Andrada-csoport képviselői nem voltak jelen. A város vezetése és a helyi illetve környékbeli lakosok véleménye egybehangzó volt. Az eddigi információk alapján továbbra is tiltakoznak a gyár felépítése ellen. 

Őszi menetrend

Az MVK menetrendje az előző évekhez hasonlóan a tanévkezdéshez igazodott, ám a korábbi tanulmányi időszakra érvényes menetrendhez képest nem változott. Az egyetemi tanévkezdéshez igazodva hétfőtől közlekedik majd a 22-es autóbusz járat is a szorgalmi időszakban munkanapokon.
 

Ars Sacra Fesztivál Miskolcon

Kilenc napon át több mint 40 programot kínál az Ars Sacra Fesztivál Miskolcon. Az országos programsorozat egyik legaktívabb helyszíne lesz a borsodi vármegyeszékhely. Képzőművészeti, irodalmi, zenei élmények sokasága várja majd az érdeklőket.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.