Ugrás a tartalomra

Marad továbbra is a régi a menzadíj ára

Létrehozva
Nem emelkedtek az iskolakezdéssel a menzadíjak Miskolcon. Több ezer diák étkeztetését átvállalja az önkormányzat. 
Kép
Fotó: minap.hu

Miskolcon a közétkeztetéssel kapcsolatos feladatokat egy külsős vállalat, a KEM Zrt. látja el. A miskolci önkormányzattól megtudtuk, hogy a gyermekétkeztetési szolgáltató idén tavasszal kétszer emelt árakat, ezzel próbálva fedezni a megnövekedett előállítási költségeket – vagyis az infláció miatt drágább élelmiszer-beszerzéseket és az energiaárak drasztikus megemelkedését. 

Adatokat az infláció jelentős emelkedésétől, tehát nagyjából 2022 év elejétől kértünk az önkormányzattól. 
Megtudtuk, hogy tavaly a bölcsődék és az óvodák esetében 3,4 százalékkal, a többi intézménytípusnál pedig 4 százalékkal emelte meg a cég a nyersanyagnormát. Ezzel igazodott a KSH által kimutatott szakági infláció mértékéhez. Májusban aztán egy újabb, ezúttal 10 százalékos emelés következett. Idén kétszer márciusban, majd áprilisban – drágult a nyersanyagnorma. Előbb valamivel több, mint 7 százalékkal nőttek az árak, majd egy 20 százalékos emelés következett. 

Megtudtuk, hogy az önkormányzat jelenleg is tárgyal a miskolci közétkeztetést ellátó céggel, mely a drasztikus áremelkedésekre és ennek kapcsán a veszteségeire hivatkozva további áremelést szeretne. Az önkormányzat számára mindenesetre az az elsődleges szempont, hogy a közétkeztetés színvonalát fenntartsák. De mit is jelentenek az emelések forintra lefordítva? Április 1-je óta, napi háromszori étkezés igénybevétele esetén az óvodákban napi bruttó 685 forintot, az általános iskolákban pedig napi 820 forint étkezési térítési díjat kell fizetniük a szülőknek. Teljes árat azonban csak a gyerekek töredéke fizet: az óvodákban valamivel több mint háromszázan, általános iskolákban közel hétszáznyolcvanan, középiskolákban pedig közel négyszázan. Az 50 százalékos normatív kedvezményben általános iskolák esetén 962 fő, középiskolák esetén 259 fő részesül. A 100 százalékos normatív kedvezményre pedig az ovik esetében 2204 fő, az általános iskoláknál 2349 fő, míg középiskolák esetén 21 fő jogosult. 

Miskolcon az állam mintegy 934 millió forinttal járul hozzá a gyermekétkeztetéshez. Azonban ez az összeg is csupán a teljes költség felét teszi ki. A költségek további részét – mintegy 22 százalékát – a térítési díjakból befolyó bevétel fedezi, a fennmaradó 28 százalékot pedig az önkormányzat saját forrásból finanszírozza. Ráadásul – mint láttuk, több ezer gyermeknél – szociális alapon átvállalja a rászorulók önrészét is. 

Nagy kérdés, hogyan alakulnak majd az inflációs mutatók. Ha nem lesz javulás, szakértők szerint január környékén újabb áremelés jöhet. Az önkormányzat, egyéb más terhei mellett, átvállalja a különbözetet, nem hárítja a szülőkre. A gyermekétkeztetésre szánt állami normatíva azonban alig haladja meg az idei keretet a 2024-re elfogadott költségvetésben.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.