Ugrás a tartalomra

A főutca éke lehet majd az Avas szálló

Létrehozva
Amennyiben minden a tervek szerint alakul, még idén meglesz az Avas Szálló építési engedélye. A tervek engedélyeztetése folyamatban van, és hamarosan már a kivitelezés is megindulhat – jelentette be Veres Pál polgármester közösségi oldalán. Az épület 2025 végére vagy 2026 elejére készülhet el.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Örömteli eseményt osztott meg a napokban Veres Pál közösségi oldalán. Mint írja, az egykori szálloda felújításáról a napokban ismét egyeztetett a tulajdonos Mathias Corvinus Collegium (MCC) képviselőivel. 

Kép
Konyári György. Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

A hírrel kapcsolatban a minap.hu megkereste az épület tulajdonosát az MCC miskolci képviselet-vezetőjét, aki szerkesztőségünknek is beszámolt a legújabb fejleményekről. Konyári György emlékeztetett, hogy a cég 2021-ben vásárolta meg az Avas Szállót, és még annak az évnek a januárjában elkezdték az épület megújítását, mely munkálatok azóta is tartanak. Eddig a legfontosabb feladat az állagmegóvás volt, hiszen az egykor szebb napokat látott ikonikus szálló állapota az elmúlt évtizedek alatt nagyon leromlott. Elmondta, hogy több helyen alátámasztották az épületet, pótolták a hiányzó tetőfedéseket, lezárták a nyílászárók helyét, hogy ne ázzon tovább az épület, és ezzel együtt ne romoljon tovább annak állaga, így megóvva és átmentve a jövőnek a még meglévő műemléki értékeket. Az állagmegóvásra eddig több mint 100 millió forintot költött a cég. 

Kép
Fotó: Horváth Csongor

Konyári György azt is elmondta, hogy mivel az épület felújítása konkrét ütemterv szerint halad, s ha minden e szerint alakul, akkor még idén meglesz az építési engedély. A jövő év első negyedévében pedig a teljes kiviteli tervek is megérkezhetnek. A párját ritkító épület, mint Miskolc főutcájának éke, 2025 végére, 2026 elejére készülhet el. 

A képviselet-vezető a szálló funkcióváltásáról és a célokról beszélve azt hangsúlyozta, hogy azt szeretnék, ha az Avas Szálló a tehetséggondozás, illetve az ifjúsági élet, és a város kulturális, közösségi életének egyik főhadiszállása lenne. Ezért az állagmegóvás mellett a háttérben ennek előkészületeit is szervezik már. 

Kép
Veres Pál. Fotó: Kézdi Ákos

Mindezek érdekében az MCC szakemberei rendszeresen egyeztetnek a városvezetéssel. Legutóbb a múlt héten, szeptember 7-én tartottak tanácskozást a Polgármesteri Hivatalban. Veres Pál polgármester a Miskolc Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az Avas Szálló egy műemléki környezetben lévő műemléki épület, ami nehezíti a tervezési folyamatot, ezért szükséges a többszöri egyeztetés, ám nagy öröm és nagy előrelépés, hogy az építési terv már az engedélyezés fázisában van, és ha elkészül majd az épület, akkor a főutca éke lehet. 

A polgármester hozzátette: a környéken rövidesen intenzív építkezés kezdődhet. Az Avas Szálló mellett ugyanis a tervek szerint a jelenlegi kavicsos parkolónál egy másik befektető is fejlesztésbe kezd.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Napfogyatkozás Miskolcon: megtelt az Avas kilátó terasza
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezetBulvár
Miskolciak sokasága figyelte az eget. Ilyen volt a napfogyatkozás az Avason.
Tóth-Szántai József reagált a Miskolci Fürdők Kft. körüli végrehajtási eljárásra
Miskolc
Közösségi oldalán reagált Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere a Miskolci Fürdők Kft.-vel szemben indult végrehajtási eljárás kapcsán megjelent ellenzéki bírálatokra.
Képgaléria
Kubai hétvége Miskolci Soho
A nyár legforróbb hétvégéje jön Miskolcon
MiskolcÉletmódSzabadidő
Augusztus közepén két estére ismét megtelik élettel a Miskolci Soho, ahol ezúttal a Karib-tenger hangulata, a rumok és az ételek kerülnek középpontba.
Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.