Ugrás a tartalomra

Aláírásgyűjtés a migráns munkavállalók behozatala ellen

Létrehozva
A bérfelzárkóztatási kampányt követően, ismét aláírásgyűjtésbe kezdett a Jobbik-Konzervatívok, ezúttal a migráns munkavállalók behozatala ellen.
Kép
Fotó: Mocsári László

Országos aláírásgyűjtési kampányt indított a Jobbik-Konzervatívok a migráns munkavállalók behozatala ellen. Miskolcon hétfőn este a Búza téren várták az arra járókat. Szarka Dénes, a Jobbik-Konzervatívok helyi elnöke elmondta, hogy a mostani kampányuk az előző, a „Normális béreket, normális életet!” elnevezésű akcióra épül, amely arról szól, hogy a vendégmunkásoknak nevezett külföldi munkavállalók helyett – akikből a kormány a jelek szerint több százezret kíván behozni Magyarországra (véli a politikus) – bérfelzárkóztatásra lenne szükség, mert akkor nem kellene más kultúrkörökből származó vendégmunkásokat foglalkoztatni hazánkban. A miskolci elnök szerint ez utóbbinak az a veszélye, hogyha a vendégmunkások jól érzik magukat a befogadó államban és több fizetést kapnak, mint odahaza, akkor nem térnek majd vissza az otthonukba akkor, amikor lejár a fogadó állam által meghatározott időtartam. A politikus szerint ugyanis a külföldi munkavállalók beáramlása együtt jár majd a magyar dolgozók bérének a csökkenésével. Amennyiben a külföldi multicégek hasznot látnak majd ebben – feltételezi Szarka Dénes –, akkor a külföldi munkavállalók itt maradnak. Ezzel azonban ugyanazt a hatást váltják majd ki a magyar társadalomban, mint amilyet Nyugat-Európában az ottani vendégmunkások. „A Jobbik-Konzervatívok ezt szeretné megelőzni, mégpedig a magyar munkavállalók bérének növekedésével” – jelentette ki Szarka Dénes.

Kép

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok alelnöke, parlamenti képviselője a nyíregyházi kampányról érkezett a miskolci aláírásgyűjtésre. A kampány céljáról elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a szülőföldjén boldoguljon minden ember. A politikus úgy véli, hogy ezzel szemben a kormány egyrészt tétlenül nézi százezrek kényszerű kivándorlását az országból, másrészt pedig olyan szinten felpörgette a vendégmunkás importot, amilyen szinten az nem lenne feltétlenül szükséges, hiszen százezres nagyságrendben vannak olyan magyar inaktív álláskeresők, akik ingyenes átképzési programmal mozgásba hozhatóak és motiválhatóak lennének arra, hogy betöltsék azokat az álláshelyeket, amelyekre most a harmadik világból hoznak ide tömegeket. „A szülőföldön való boldogulás lehetősége mindenkinek jár. Magyarországon a magyar embernek kellene az elsőnek lennie” – nyilatkozta portálunknak az alelnök.

„A kampánnyal arra számítunk – mondta –, hogy a témával kapcsolatban teljesen jogosan megmutatkozó társadalmi elégedetlenség átlépi majd azt a kritikus szintet, amely után a kormánynak már foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel. 
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.