Ugrás a tartalomra

Hölvényi György: jobboldali fordulatra van szükség az EP-ben

Létrehozva
A háború és a migráció Európa két legfőbb problémája – jelentette ki pénteken, Miskolcon tartott sajtótájékoztatóján Hölvényi György, a KDNP alelnöke, európai parlamenti képviselője.

Kép
Fotó: Tajthy Ákos

A politikus úgy fogalmazott, itthon gyakran külpolitikaként gondolunk az európai politikára, pedig nagyon is belügy, hiszen Magyarországot is érintik azok a döntések, melyeket Brüsszelben hoznak meg. Hozzátette, jelenleg Európát alapjaiban meghatározza Oroszország ukrajnai háborúja, ebben a témában pedig a KDNP álláspontja világos: mindent meg kell tenni a mielőbbi békéért.

- A KDNP a normalitás pártja, nem csoda hát, hogy a békéért dolgozunk, hiszen a béke a legnormálisabb állapot – hangsúlyozta Hölvényi György, aki hozzátette ezt sürgeti a Mediterrán találkozók harmadik összejövetelén Marseilleben Ferenc pápa is, aki a háborús helyzet megoldása mellett a befogadásról, a környezetvédelemről és a migrációról is szól.

Az európai parlamenti képviselő úgy fogalmazott, Európa létét veszélyezteti a migráció is, ez ellen azonban nem a Földközi tengeren kell tenni, ahol ezrek halnak meg, hanem helyben. „Én nagyon sokat utazom, sokszor ráadásul Afrikába, de még sosem hallottam arról, hogy bárki örült ott annak, hogy el kellett hagynia az otthonát. Ez nem megoldás nekik, Európát pedig tönkreteheti a migráció” – hangsúlyozta.

Hölvényi György kijelentette: a minőségi oktatás ad lehetőséget arra, hogy Afrika fiatalja hazájukban juthassanak tisztességes megélhetéshez és ne kényszerüljenek szülőföldjük elhagyására.

A politikus szerint a politikai elit Európában teljesen elfordult a valóságtól, ezért az Európai Parlament jelenlegi felállása nem normális, változtatni kell rajta. „Szerintünk jobboldali összefogásra, felállásra van szükség, a KDNP ezen dolgozik, ezért próbál tenni a Néppártban és ezen dolgoznak a Fideszes politikusok is” – zárta gondolatait a képviselő.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.