Ugrás a tartalomra

Minap-indító (2023. szeptember 22.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp

Létrehozva
Pénteken még a nap nagyobb részében nyugodt idő várható, estétől azonban megérkezik a hullámzó frontálzóna. A hétvégén már csapadékosabbra fordul időjárásunk.

Időjárás

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint eleinte országszerte napsütésre számíthatunk, majd nyugat felől fátyolfelhők, estétől pedig vastagabb felhőtömbök is érkeznek. Ezekből nyugaton záporok, zivatarok kialakulása várható. A délies szél nagy területen élénk, az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében erős lesz. A csúcshőmérséklet 26 és 32 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé hűl le a levegő.

Levegőminőség

Az egész városban jó a levegő minősége a pmmonitoring.hu tájékoztatása szerint.

Útinform

Útlezárás:

Ahogyan az ismert, szeptember 22 – 24. között rendezik meg először a Miskolci Piknik gasztrokulturális rendezvényt.

A forgalomkorlátozások idején átmenetileg több közúti jelzőtáblát is kihelyeztek, egyes táblákat pedig érvénytelenítenek. Ahol szükséges, a forgalmat a Miskolci Önkormányzati Rendészet, indokolt esetben pedig a Miskolci Rendőrkapitányság a helyszínen irányítja majd.

Hunyadi János utca, Bartók Béla tér, Dayka Gábor utca, Patak utca
Szeptember 22. 6:30-tól szeptember 24. 21:00-ig A Hunyadi János utca 2. sz. térségében a mozgáskorlátozottak részére fenntartott várakozóhelyeket a Bartók Béla tér irányában áthelyezik. A Hunyadi János utcai TAXI megálló a Dayka Gábor utcára kerül át. A Hunyadi János utcát a Széchenyi István utca felé, a Bartók Béla térnél lezárják. A behajtási engedéllyel rendelkezők, valamint a rendezvény időtartamára behajtásra jogosultak forgalmát a MIÖR irányítja.

Szeptember 22. 6:00-tól szeptember 24. 21:00-ig. A Bartók Béla téren a jobbra kanyarodó sávot átmenetileg megszüntetik. A Patak utcai fizetős parkolót (Városház téri „kavicsos parkoló”) a Patak utcánál lezárják.

Uitz Béla utca – Csengey Gusztáv utcai csomópont Szeptember 20. 18:00-tól szeptember 24. 21:00-ig. A Csizmadia-közt és a Kandia utcát az Uitz Béla utca csatlakozásoknál lezárják. A behajtási engedéllyel rendelkezők (NAV és NYUFIG parkolót használók), valamint a rendezvény időtartamára behajtásra jogosultak forgalmát a MIÖR irányítja. A fizetős parkolóhelyeket nem lehet majd használni.

Szemere Bertalan utca – Villanyrendőr Szeptember 22. 6:30-tól szeptember 24. 21:00-ig. Lezárják a Szemere Bertalan utcának az Arany János utca – Széchenyi István utca közötti szakaszát, ez érinti a Nagy Imre utca Kazinczy Ferenc utca csatlakozását is.

Kazinczy Ferenc utca, Nagy Imre utca, Déryné utca Szeptember 22. 6:30-tól szeptember 24. 21:00-ig. A Régiségvásár idejére lezárják a Kazinczy Ferenc utcának a Régiposta utca – Széchenyi István utca közötti szakaszát, a Nagy Imre utcáról a Kazinczy Ferenc utcára történő kihajtás tilos lesz, és az útcsatlakozást is (dufart) lezárják. A behajtási engedéllyel rendelkezők, valamint a rendezvény időtartamára behajtásra jogosultak forgalmát a MIÖR irányítja.

Széchenyi István utca – Szentpáli utcai csomópont Szeptember 23-án az MVK Zrt. üzemkezdetétől szeptember 24. 21:00-ig. A Corvin utcáról a Széchenyi István utcára, a villamospótló autóbuszok jobbra kanyarodása érdekében megszüntetnek egy sávot a Szentpáli István utcában, az Arany János utca és a Széchenyi István utca közötti szakaszon.

A Thököly-híd környékén útlezárásokkal járó munkák kezdődtek. A híd térségében körülbelül 75 méter hosszban, az Újgyőri főtér felé a Kiss Ernő utca külső forgalmi sávját lezárják. A híd szélesítéséhez szükséges cölöpözési munkák érdekében, a hídon egy forgalmi sávra szűkül a gépjármű-közlekedés, jelzőlámpás forgalomirányítás mellett. A csomópont forgalmát továbbra is jelzőlámpa szabályozza majd.

A Kiss Ernő utcát keresztező gyalogos átkelőhely fennmarad, a híd területén külön gyalogos közlekedési folyosót építenek ki.

Útfelújítások miatt több helyen is forgalmirend-változásra kell számítani Miskolctapolca területén, az Iglói utcában lévő buszmegállókat áthelyezik a Bay Zoltán téri parkolóba, ahol ideiglenes megállót alakítanak ki. A buszközlekedés biztosítása érdekében a parkolóban húsz helyet átmenetileg megszüntetnek, ezért a felújítás ideje alatt a gépkocsival közlekedőknek érdemes az Enyedi György utcai nagyparkolót vagy a Győri utcai díjköteles parkolót használniuk. Megkezdődött a Fagyöngy utca, a Csabai utca és a Görömbölyi utak felújítása is. A kivitelezéssel érintett szakaszokon forgalmirend módosítás, egyirányúsítás, valamint félpályás forgalomkorlátozás lesz érvényben. A parkolóhelyeket is korlátozott számban lehet igénybe venni.

A Dayka Gábor utca meghosszabbításának beruházásához kapcsolódó közműépítési munkálatok miatt módosult a Toronyalja utca forgalmi rendje. A Meggyesalja utcára a Reményi Ede utca – Rácz György utca között, kizárólag a lakó és az oda irányúló célforgalom behajtása engedélyezett.

A város nyugati irányából érkezők az északi tehermentesítő út felé kerülhetnek, vagy a Nagyváthy utcánál térhetnek le a Szent István út irányába.

Kérjük a járművezetőket, hogy fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közlekedjenek. 

Baleset történt a 26-os fő úton, a Búzatérnél, ahol Rendőrségi irányítás mellett halad a forgalom, torlódásra lehet számítani a reggeli órákban.  

A jelzőlámpák a Petőfi utca 1-3. szám előtt, a Kálvin J. utca - Erzsébet tér nagy parkolónál illetve a Meggyesalja u. – Rácz Gy. utca kereszteződésében nem működnek.

Félpályás terelésre lehet számítani:

Aradi u. 35
Balassi B. u. 15
Bányamécs u. 11
Brassói u. 34
Báthori sor 55
Bárczay  u. 2
Benyiczky u. - Eszperantó u. kereszteződése
Besenyői u. 6
Bezerédi u.1
Csendes u. 26
Dráva u. 20
Előhegy u. 54
Egres u. 2
Eper u.109
Erdősor u. 22; 52
Erenyő u. 86
Fém u. 4
Garam u. 4
Irinyi J.u. - Iván u. kereszteződés
Kabar u. 5
Kabók L. u. 35
Kapos u. 46
Katowice u. 49
Kiss tábornok út - 10-es  postával szemben
Koboz u.2.
Középszer u. 12
Lévay u. - Zrínyi I. u. kereszteződés
Malom u. – Szirmai u.  kereszteződés
Maros u. – Görögszőlő u. kereszteződés
Mányoki Á. u. 52
Mária u. 3
Meggyesalja u. 11; 41
Mikes Kelemen u. 4
Nagyváradi u.7
Nándorfehérvári u. 13/b
Nyár u. 19
Negyvennyolcas u. 3-5.
Nemzetőr u. 36
Puskin - Gózon u. kereszteződés
Pillangó u. 12.
Reptéri út 2-4
Réz u.7
Serház u. 4
Szabadság u.20
Szerdahelyi – Andrássy u. kereszteződése
Tábortűz u. 5
Torontáli u. 33/a
Ungvári u. 10
Vasöntő u. 5
Zrínyi I. u.- Budai J. u. sarok
Zrínyi I. u. 53

Horoszkóp

Kos

Néha egészen apró dolgokon múlik a nagyobb események alakulása, és van úgy, hogy nem tehetsz semmit, csak csendesen figyeled az eseményeket. Ha ezt sikerül elfogadnod, sok felesleges bosszúságtól kíméled meg magadat.

Bika

Van, akinek minél könnyebb az útja, annál kevésbé küzd a jóért. Téged a kihívások csak még keményebb küzdelemre sarkallnak, és ez így is van rendjén, hiszen tudod, hogy valóban fontosak a céljaid.

Ikrek

Csalódott vagy, jobb eredményt vártál magadtól, de ne feledd, hogy így is sokkal többet tettél le az asztalra, mint a környezetedben bárki. Ne feledkezz meg azokról az eredményeidről sem, amiket elértél.

Rák

Valaki sokat beszél, de keveset mond, és egyre inkább úgy érzed, csak a saját bizonytalanságát próbálja így leplezni. Lehet, hogy igazad van, de ha szembesíted ezzel, csak rosszabb lesz a helyzet.

Oroszlán

Sok mindent tettél azért, hogy mások megjegyezzék a nevedet, most van hát itt az ideje, hogy bezsebeld a jutalmat is. Amikor szükséged van egy lehetőségre, lesz, aki megszavazza azt neked.

Szűz

Attól tartasz, hogy valami, amibe pénzt és energiát fektettél, talán mégsem térül meg olyan gyorsan és könnyen. Az aggodalmad jogos lehet, de még nincs veszve semmi, nem ez volt az utolsó dobásod.

Mérleg

Egyre nehezebb a kijelölt úton tartani a figyelmedet, mert a cél még messze van, az út menti lehetőségek pedig csábítóak. Néha jót tesz, ha tartasz egy kis pihenőt, de ne vesztegesd az idődet.

Skorpió

Valaki olyasmit vár el tőled, ami szerinted nem a te feladatod lenne, és nem is szívesen teszel eleget a kötelességnek. Nyugodtan mondd meg neki, ha úgy érzed, hogy valaki másnál kellene panaszkodnia.

Nyilas

Csalódhatsz ma valakiben, de ő is gyorsan rájön, hogy nem a helyes utat választotta. Ha őszintén megbánja a dolgot, ne tedd még nehezebbé a helyzetét, és fogadd el a bocsánatkérését.

Bak

Egy fontos feladattal bízol meg valakit, mert tudod, hogy az ő keze elér oda, ahová a tiéd már nem. A sikerhez azonban feltétel nélkül kell megbíznod benne, és ez néha nehéz lehet mindkettőtöknek.

Vízöntő

Meg kell húznod a határokat a munka és a magánélet között, és bármilyen nehéz is, meg kell állnod, hogy átlépd őket. Lehet, hogy valami pillanatnyilag jó ötletnek tűnik, de gyorsan megbánnád a dolgot.

Halak

Nem kerülgetheted tovább a kérdést, őszintén kell válaszolnod valakinek, aki a szerelmével ostromol. Ha nincs esélye, azt is mondd meg neki, hiszen bármilyen jó esik az udvarlása, ez így tisztességes.

(bien.hu)

Ez is érdekelhet

Perecesen és az Avason is kátyúznak
Miskolc
Mutatjuk, hétfőn hol vezessen még a megszokottnál is óvatosabban.
Sorra érkeznek a virágfák a miskolci városrészekbe
Miskolc
A miskolciak sorra osztják meg örömhírként: érkeznek a virágfák szerte a városrészekbe.
Képgaléria
Régiségvásár
Ilyen volt a júliusi régiségvásár (képgalériával)
MiskolcSzabadidő
Ahogy megszokhattuk, ha a hónap első vasárnapja, akkor Régiségvásár Miskolc belvárosában. Ezúttal is kinn járt fotóriporterünk, a legjobb képeiből mutatunk egy csokorra valót.
Akkor és most – autójavító a Zsolcai kapuban
MiskolcKultúra
A heti képpárunkon a néhai AFIT, vagyis az Autófenntartó Ipari Tröszt XVI. számú Autójavító Vállalatának központja látható.