Ugrás a tartalomra

Jótékonysági futás Zentéért

Létrehozva
A Supersum Alapítvány a miskolci önkormányzattal együtt jótékonysági futásra invitálja a segíteni vágyókat.
Kép


Ján Zente 4 éves koráig teljesen egészséges kisfiú volt, majd idén tavasszal - egy súlyos vírusfertőzést követően - aplasztikus anémiát diagnosztizáltak nála, mely teljesen leállította a vérképzését. A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársának kisfia június végén, többnapos kemoterápia után csontvelő-transzplantáción esett át, a donor a két és fél éves kisöccse volt. A sikeres transzplantáció után hazatérhetett a családjához, azonban a teljes gyógyulásig még hosszú az út. Zente egy évig nem mehet közösségbe, ezért a család nehéz anyagi helyzetbe került az édesanya kieső jövedelme miatt. A kisfiúnak steril szobát kell kialakítani új bútorokkal, és a hosszan tartó kezelések, gyógyszerek költségei is megterhelik a családi költségvetést. Ján Csaba rendőr főtörzsőrmester bajtársai minden támogatást megadnak, hogy Zente mielőbb újra egészséges legyen, ezért a Supersum Alapítvánnyal, Miskolc város önkormányzatával és a társszervekkel együtt jótékonysági futásra invitálják a segíteni vágyókat.

A jótékonysági futást szeptember 30-án, szombaton délelőtt rendezik meg Miskolc belvárosában. A táv 2023 méter, a futás a Szent István térről rajtol 10 órakor, a résztvevők itt is érnek majd célba. A regisztráció reggel nyolckor kezdődik, a nevezési díj 2 ezer forint. Negyed tíztől köszöntővel és megnyitóval kezdődik, majd fél tíztől bemelegítéssel folytatódik a program. A távot teljesítők karszalagjuk felmutatásával tombolasorsoláson vesznek részt.

Minden további felajánlást hálásan fogad a család az alapítványon keresztül:

Supersum Alapítvány
K&H Bank
10402764-50526972-78881008
IBAN: HU72 10402764 50526972 78881008
Swift kód: OKHB HUHB
Közlemény: ZENTE

Ez is érdekelhet

Légy látható, maradj biztonságban! – Light Friday a Szinva teraszon
Miskolc
Az Országos Rendőr-főkapitányság országszerte huszonegy helyszínen, köztük a miskolci Szinva teraszon rendezte meg november 6-án, péntek este őszi balesetmegelőzési napját, a Light Friday-t, ahol a láthatóság fontosságára hívták fel a figyelmet, ami életet menthet.
csőtörés
Csőtörés történt a Középszeren
MiskolcKörnyezet
Nyomásesés és vízhiány várható a Középszer utcában és a Testvérvárosok útja 28-38. közötti szakaszán.
Halotti maszkkal lett teljes
MiskolcKultúra
Somlay Artúr relikviájával gazdagodott a Színészmúzeum, ahol november 6-án átadták a vitrint. A program a Páholynyitogató előadássorozathoz kapcsolódott.
Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.