Ugrás a tartalomra

Szlovákiai választások: a mérések szerint a Szövetség parlamenti párt lesz

Létrehozva
A közvéleménykutató intézetek mérései egyre magasabb számokat mutatnak, egyre több eredmény azt mutatja, hogy bekerül a Szövetség a parlamentbe - mondta Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A beszélgetést az MTI szemlézte. Az elnök hozzátette: a siker ekkor ismétlődni fog, hiszen tavaly a megyei választásokon a Szövetség lett a legsikeresebb magyar párt 54 megyei képviselővel.

"Minden esélyünk megvan arra, hogy történelmi sikert érjünk el most is" - vélte a politikus, utalva rá, hogy Szlovákiában 8,5 százalék a magyar lakosság aránya, így az 5 százalékos küszöb reális, elérhető cél.

Forró Krisztián a telefonos interjúban azt mondta, az elmúlt 3,5 év kormányzását a káosz jellemezte, míg a Szövetség "mindig a józanság hangja volt".

Kiemelte, hogy ahol a megyei képviselő-testületekben erős képviseletük van, stabil, megbízható, együttműködő partnerek tudnak lenni, de a múltban is az egységes magyar párt biztosította a stabilitást. Példaként említette, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) kormánytagsága idején sikerült bejuttatni az országot az Európai Unióba és a NATO-ba, illetve segítségükkel megállítani a Meciar-korszakot.

A Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a szlovák pártok nem oldják meg a magyarság problémáit és a régió gondjait sem, ahol a magyarok élnek, ezáltal mindenkit büntetnek, aki a térségben él: amióta nincs magyar képviselet, nincsenek itt befektetések, út-, vasút-, csatornahálózat-fejlesztések.

Itt az idő, hogy kezünkbe vegyük a sorsunkat, ne a pályán kívülről kiabáljunk be, ott legyünk a focipályán, és akkor gólt is tudunk rúgni; ez a cél - fogalmazott Forró Krisztián.

A szeptember 30-i választás előtt a mozgósításról elmondta, minél több embert keresnek meg személyesen, szólítanak meg telefonon, rendezvényeket tartanak, polgármestereik, megyei képviselőik révén egyébként is állandó kapcsolatban vannak az ott élőkkel.

Óriási különbségnek nevezte az elmúlt időszakhoz képest, hogy 2010 óta két olyan párt állt egymással szemben, amelyik a magyarokat próbálta megszólítani, és megosztódtak a szavazatok, míg most egyetlen magyar pártnak van esélye parlamentbe kerülni.

Ha összefogással, együttes fellépéssel indulunk el szeptember 30-án reggel az urnákhoz, akkor igenis van esély - fogalmazott, hozzátéve, ha Szlovákiában jó lesz a magyaroknak, akkor jó lesz a romáknak, a ruszinoknak, a többi nemzetiségnek is.

Forró Krisztián az interjúban leszögezte: egyre inkább látják, hogy a magyarok problémáit sem Fico, sem Matovic, sem más szlovák politikus nem akarja megoldani.

Hozzátette, hogy a szlovák pártok ilyenkor választás előtt próbálják megszólítani a magyar választót, "de ez inkább lenézése a felvidéki magyaroknak, ugyanis utána rendre megfeledkeznek rólunk".

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.