Ugrás a tartalomra

Helikopteres véradást szerveztek, hogy mások is túlélhessék

Létrehozva
Miskolcon a Városháza adott otthont szombaton 11 órától 18 óráig annak a véradásnak, amelyet a Magyarországi Légimentésért Alapítvány és partnerei szerveztek immár harmadik alkalommal, miközben a város fölött repülve már sokszor látott sárga mentőhelikopter a Szent István téren parkolva tartotta ügyeletét.
Kép
Fotó: Kézdi Ákos

Harmadik alkalommal rendezte meg szeptember 30-án szombaton a Magyarországi Légimentésért Alapítvány, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft., a Magyar Vöröskereszt és szakmai partnere az Országos Vérellátó Szolgálat az „Adj vért a Légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék” elnevezésű országos véradó rendezvényt, amely a létfontosságú folyadék begyűjtésén túl egyben egy nemes versengés is hét, mentőhelikopter bázissal rendelkező város között. Az akció szlogenje: „Adj Vért a Légimentőkkel, hogy Mások is Túlélhessék!”

Kép

A szervezők tájékoztatása szerint, az előző két évben nagy sikerrel került megrendezésre a hét helyszínen a véradás, amelynek célja a lakosság figyelmének felhívása a véradás életmentő szerepére, valamint kihasználva ezen alkalmakat, a légimentésre és az alapítvány munkájára is. A véradások jó alkalmat teremtenek arra, hogy az érdeklődők tájékozódhassanak a légimentők munkájáról és lehetőséget adnak arra, hogy találkozhassanak a helikopterrel és a személyzetével, hiszen a téren parkoló gépcsoda most kivételesen közelről vált megtekinthetővé, sőt, tapinthatóvá. 

Kép

A program keretében mind a hét városban, a légimentő bázisok közvetlen közelében - városunkban a Szent István téren szállt le a helikopter és a Városháza aulájában volt a véradás - egyszerre szervezik meg a véradást, és a nap különlegessége, hogy a mentőhelikopter a véradás helyszínére kitelepülve biztosítja az ügyeletet, onnan riasztható. 
Miskolcon is nagy érdeklődést váltott ki a belvárosban leszálló gép. Sokan jöttek el megnézni az ilyen közelről ritkán látható légi járművet, és a bátrabb segíteni akarók a karjukat is nyújtották a vérvételhez a szakembereknek, a Városháza aulájában. 

Kép

A szombat délelőtti jótékonysági futás finise után Veres Pál polgármester elmondta: „Ma két jótékonysági esemény is zajlik a Városház téren, az egyik a négy és fél éves Zentéért szervezett futás a Supersum alapítvány jóvoltából, a másik pedig a Magyarországi Légimentésért Alapítvány által szervezett véradó nap, amelyhez a Városháza biztosítja a helyszínt. Ez utóbbi egyben egy nemes verseny is a városok között, hogy hol tudják a legtöbb véradót megmozgatni? A nyertes város légibázisa egy jelentős összeget kap majd, amely segíti a működésüket” – ismertette.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.
Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.