Ugrás a tartalomra

Tragédia a 26-oson - súlyos tízezreket fizethet, aki szabálytalanul rohan át az úttesten

Létrehozva
Elgázoltak egy nőt szeptember közepén a 26-os főúton, a Búza tér mellett. A gyalogos sajnos nem élte túl a balesetet. Miskolc legforgalmasabb útján azóta is gyakori látvány, hogy idősek, fiatalok szabálytalanul átvágnak a négy-, illetve hatsávos úttesten. A rendőrség igyekszik ezt megakadályozni - hangsúlyozták keddi sajtótájékoztatójukon.
Kép
Fotók: Mocsári László

Ahogy arról lapunk is beszámolt, szeptember 22-én kora reggel a 26-os számú főút Búza tér melletti szakaszán halálos közlekedési baleset történt. Egy arra haladó gépjármű - eddig tisztázatlan körülmények között - elütött egy úttesten átfutó gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette.

Azóta kiderült, hogy egy nő volt az áldozat, aki - ahelyett, hogy a lámpáig elsétált volna - szabálytalanul kelt át az úttesten.

Bár a tragikus példának elrettentő módon kellene hatnia, számos felvétel látott napvilágot arról, ahogy telefonáló, dolgukra siető emberek szelik át a veszélyes útszakaszt. Egy videó tanúsága szerint ott, ahol a halálos baleset történt, egy nő babakocsit tolva kocogott át a forgalmon.

Mint ismert, szeptember elején elkezdték felújítani a Búza téri aluljárót, a lépcsősorokhoz ugyanis 1979. óta nem nyúltak, így azok balesetveszélyessé váltak. A munka idejére részlegesen, illetve - a felújítást végző vállalkozó kérésére - most már teljesen lezárták a lépcsősorokat, így a buszpályaudvarokat az Ady hídnál lévő, vagy a Miskolc Pláza előtti lámpás kereszteződésen át lehet megközelíteni.

Ami, valóban, kerülőt jelent. A korábban látott videók alapján, illetve helyszíni tapasztalataink szerint sokszor az idősebb, nehezen közlekedő, és így türelmetlenné váló gyalogosok kísértik a sorsot azzal, hogy életüket, testi épségüket kockáztatva nekivágnak a soksávos útszakasznak.

Ez azonban nem csak tilos, de meglehetősen veszélyes is.

Kép

Hogy a problémára felhívja a figyelmet, kedden sajtótájékoztatót tartott az útszakasz mellett a rendőrség. Keresztes Lajos, a Miskolci Rendőrkapitányság közlekedés-rendészeti osztály forgalomellenőrző csoportjának vezetője - bár adatokat nem közölt - elmondta: megszaporodtak a gyalogos jogsértések a 26-os érintett útszakaszán.

- Igyekszünk minél nagyobb rendőri erővel jelen lenni. Hangsúlyozom azonban: nem a bírságolás, hanem a jogkövető magatartás betartatása a célunk! - mondta.

A csoportvezető egyenesen "vakmerőnek" nevezte a szabálytalanul átrohanó gyalogosokat, akiket - mutatott rá - az említett tragédia sem tántorít el a veszélyes átkeléstől.

Kép

Éppen ezért elsősorban a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban, de a nap más szakaszában is rendszeresen kinn vannak rendőrök a Búza térnél, akik ha jogsértést észlelnek, akkor azonnal intézkedés alá vonják a gyalogosokat. (A sajtótájékoztató közben egyébként egy 60-as éveiben járó férfit sikerült feltartóztatniuk a buszpályaudvarnál - a szerző)

A rendőrség részéről elhangzott az is, hogy szabálysértést követ el, aki nem megengedett helyen vág át az úton.

A figyelmeztetéstől a helyszíni bírságig, illetve akár a feljelentésig is terjedhet a szankció. A kiszabható pénzbírság pár ezer forinttól akár 65 ezer forintig is terjedhet.

A Miskolci Rendőrkapitányság felhívja a közúti közlekedés minden résztvevőjének a figyelmét, hogy körültekintően, toleránsan és a jogszabályokat betartva közlekedjenek, hiszen ezzel a balesetek nagy részét meg lehet előzni. A gyalogosokat pedig arra figyelmeztetik, hogy csak olyan úttesten közlekedjenek, ahol az megengedett.

Kép

Rendőrségi tanácsok gyalogosoknak:

•    A gyalogosok ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen
•    A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról! Vegyék figyelembe, hogy nedves, csúszós aszfalton a járművezetők nem tudják hirtelen megállással a gyalogosok által előidézett veszélyt elhárítani
•    Amennyiben a közelben nem áll rendelkezésre kijelölt gyalogos-átkelőhely, úgy lakott területen belül főútvonalon az útkereszteződés meghosszabbított vonalában van lehetőség átkelni
•    Fontos, hogy sötétben és rossz látási viszonyok között viseljünk lehetőleg világos, vagy fényvisszaverő ruházatot, hogy jól láthatóak legyünk

De az autósokat is ellátták jótanácsokkal:

•    A gépkocsival közlekedők a gyalogos-átkelőhelyek közelében figyelmesen és körültekintő módon vezessenek
•    Minden körülmények között tartsák be a KRESZ által előírt szabályokat
•    A járművezetők mindig az időjárási, a látási és az útviszonyoknak megfelelő sebességgel és figyelemmel vezessék az autójukat.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
CineFest, UmaMiskolc, kertmozi, borkóstoló és Régiségvásár: így ugrunk bele szeptember első hétvégéjébe Miskolcon
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Sűrű programkínálattal indul a szeptemberi hétvége Miskolcon: pénteken kezdődik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, miközben a belvárosban zenés gasztrokorzó várja a közönséget.
Papszer utcai csőtörés
Csőtörés történt a Győri kapuban - erre számíthatnak a közlekedők pénteken
Miskolc
A Pattantyús utcában a teljes útlezárás megszűnt, a Győri kapuban csőtörés nehezíti a közlekedést pénteken.
Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.