Ugrás a tartalomra

Veres Pál polgármester: idén 14 ezer forintra nő a Salkaházi-támogatás összege

Létrehozva
Miskolc polgármestere - a Velünk a Város frakció képviselőinek jelenlétében - rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy idén 14 ezer forintra nő a Salkaházi Sára Miskolc Program támogatása. A városvezető beszélt a programhoz kapcsolódó ajándékokról is.
Kép
Fotók: Kézdi Ákos

Veres Pál polgármester a bejelentés előtt megköszönte a miskolci szépkorúak megértését és türelmét. Hiszen - idézte fel a városvezető - az elvonások, a világjárvány, a rezsidíjak elszabadulása, a rekordmagas infláció miatt a városvezetésnek "nem volt lehetősége adni".

- Minden forintot egymás mellé téve, szigorú takarékossággal arra törekedtünk, hogy működőképes maradjon a város. Pedig szívesen adtunk volna - emelte ki.

Hozzátette: most, hogy "egy picivel előrébb jutottunk", megkapják a Salkaházi-juttatást az arra jogosult miskolci nyugdíjasok.

Veres Pál emlékeztetett: két évvel ezelőtt 12 ezer forint volt a támogatás összege - idén viszont 14 ezer forint lesz. Azért ennyi, mert a kimaradt egy évnyi emelést is pótolja az önkormányzat. Ennyit visz majd a postás minden jogosultnak.

Kép

- Tudjuk, hogy a jelenlegi helyzetben minden forintnak helye van, és önöknél jó helye van - szólt az élő közvetítésben a nyugdíjasokhoz. - Miskolc egy gondoskodó város, és mi szeretnénk gondoskodni azokról, akik segítették ezt a várost felépíteni, akik nevelték az előző és a következő generációkat.

A 14 ezer forintos juttatás november 1-je és december 15-e között érkezik meg. A polgármester elmondta, több mint 30 ezer jogosultra számítanak, de még várják az érintettek listáját a nyugdíjfolyósító igazgatóságtól. Minden olyan miskolci részesül majd a juttatásból, akinek 285 ezer forint alatt van a havi nyugdíja.

A juttatás mellett az önkormányzat ajándékokkal is kedveskedik a miskolci nyugdíjasoknak a sok évtizedes munkáért. Egy kérdőívvel fordulnak majd a nyugdíjasokhoz, aki ezt megválaszolja, azok között kisorsolnak 200 jegyet a 200 éves Miskolci Nemzeti Színház előadásaira, 125 jegyet a 125 éves Herman Ottó Múzeumba, 60 koncertbelépőt a 60 éves Miskolci Szimfonikusokhoz, 40 nagyszülő-unoka párosjegyet a 40 éves Miskolci Állatkertbe, továbbá 30 nagyszülő-unoka párosjegyet az idén 30 éves Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásaira. És folytatják a nyugdíjasok filmvetítéseit is, de egyéb programokkal és előadásokkal is kedveskednek.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni Miskolcon péntek reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda, a Magyar Közút és az ÉRV munkatársai Miskolc több pontján hibaelhárítást és útfelújítást végeznek, ezért kérik a közlekedők óvatosságát.
Képgaléria
Palágyi Barbara fotókiállítása a Miskolci Egyetemen
Guatemala különleges világáról nyílt fotókiállítás a Miskolci Egyetemen
MiskolcKultúra
Közép-Amerika sokszínű és ellentmondásos országát, Guatemalát mutatja be Palágyi Barbara fotóművész kiállítása a Miskolci Egyetem A/4-es épületében, amely csütörtökön nyílt meg.
Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.