Ugrás a tartalomra

DK: mit titkol a Fidesz az alsózsolcai akkugyárról?

Létrehozva
Újra az Alsózsolcára tervezett akkumulátor hasznosító azonnali leállítását követelte a Parlamentben kedden Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában. 
Kép
Mocsári László archív felvétele a képviselőről

Mint az DK miskolci szervezete közleményében felidézi: Hegedűs Andrea nem először közvetíti az alsózsolcaiak hangját az ország házában, hiszen a településen élők elutasítják a beruházást. Különös aktualitását az adja a felszólalásnak, hogy hétfőn kezdte meg a munkaerő toborzását az akkumulátorgyár az egyik legnagyobb álláskereső portálon.

Hegedűs Andrea arról beszélt, hogy magyar kormány ezúttal Alsózsolcát szemelte ki egy szlovén cégen keresztül arra, hogy az egyik legveszélyesebb, legszennyezőbb tevékenységet folytassák a településen: használt és selejt akkumulátorokat szereljenek szét. 

"Több ezer tonnányi ártalmas vegyianyagot fognak így felhalmozni, amely nemcsak környezetszennyező, a lakosok egészségét veszélyeztető, hanem balesetveszélyes is lesz" - idézi a közlemény.

- Nem csoda, hogy a múlt héten már nem az első alsózsolcai lakossági fórum fulladt botrányba. Nincs olyan ember, aki józan ésszel az akkugyár megépítése mellett érvelne. Kivéve persze, ha olyan pénzéhes, és az emberekkel nem törődő, mint Önök, élükön Csöbör Katalinnal, a térség országgyűlési képviselőjével. Nem akarja ezt az akkubontót a helyi polgármester, a képviselőtestület, és ami a legfontosabb, nem akarják az ott lakók sem, de Önök éppen őket ki is hagyták a döntés meghozatalából - hangzott el Hegedűstől. 

- Nem mintha ez a döntés különösebben kilógna a sorból: Orbán Viktor 13 éven át tartó kormányzása alatt egy olyan alkalom sem volt, amikor az emberek mellett döntöttek volna a nagyvállalatok helyett. Önök szépen lassan az akkugyárak országává tesznek minket, mit sem törődve azzal, hány ember életét teszik ezzel tönkre. Kiszolgálják a multikat és a milliárdosokat, közben a tisztességesen dolgozó emberek boldoguljanak úgy, ahogy tudnak: leginkább sehogy - fogalmazott a képviselő.

- Márpedig számunkra a DK-ban nem erről szól a kormányzás. A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. A mindenható vállalati profit helyett európai béreket és nyugdíjakat, magánkórházak és magániskolák helyett erős állami egészségügyet és oktatást, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk. Elég volt abból, hogy a nagyvállalatoknak adókedvezményekkel, milliárdos állami támogatásokkal jópofiznak, miközben az embereknek, a kisvállalkozásoknak megszorítások és hatalmas adók járnak. Követeljük, hogy az alsózsolcai, valamint az összes tervezett akkumulátorgyár építését azonnal állítsák le, és soha többé egy beruházást se kezdjenek el a helyiek megkérdezése nélkül! Épp itt az ideje, hogy végre az emberek számítsanak Magyarországon a külföldi nagyvállalatok helyett! – tette még hozzá.

Az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Koncz Zsófia - a DK kiadott közleménye alapján - válaszában azt hangsúlyozta, hogy a beruházásoknál a legszigorúbb szabályok szerint járnak el, ha ezeket mégsem tartanák be, akkor a környezetvédelmi hatóságok fellépnek.

Mint arra a közleményben végezetül kitérnek, Hegedűs Andrea a parlamenti államtitkár válasza után továbbra is értetlenül áll az előtt: hogyan toborozhat egy olyan gyár munkaerőt, amelyik sem létesítési, sem környezetvédelmi engedéllyel nem rendelkezik. Az álláshirdetésben Alsózsolca munkavégzési hellyel ugyanis a következő felhívással keresik a technikusokat: "Egy Miskolc környéki újonnan létrejött csúcstechnológiás, innovatív vállalat, amely lítiumos akkumulátorok újrahasznosítására összpontosít…"

Hegedűs Andrea, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője és a Demokratikus Koalíció miskolci szervezte arra kíváncsi: mit tud és mit titkol a Fidesz az alsózsolcai és miskolci emberek elől? 

- zárul a párt péntek reggel kiadott sajtóközleménye.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.
Terülj, terülj… – Vacsora a fogyó nap árnyékában_OT
Nézzük együtt a napfogyatkozást Miskolctapolcán
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Terülj, terülj… közös vacsora és különleges égi élmény vár Miskolctapolcán szerdán.
Miskolci Fényfelvonulás Miskolctapolca
Jótékonysági felvonulás és családi programok: íme az I. Miskolci Summer Day útvonala
MiskolcSzabadidő
Nemcsak a felvonulás lesz érdekes! Már a gyülekezőhelyen, a Majális Parkban is rengeteg különleges autót, motort, kamiont és egyéb járművet nézhetnek meg az érdeklődők és sok programmal is készülnek a szervezők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Erre figyeljenek az autósok, ha Miskolcon közlekednek szerdán
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról augusztus 12-án, szerdán.