Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Híreink röviden és tömören.

SZOMBATTÓL VÁLTOZIK A MENETREND

Szombattól változik az MVK menetrendje. A változásokról, az internetes és nyomtatott sajtóban, plakátokról, valamint televíziónk mellett a forgalmasabb csomópontokban kihelyezett standoknál is kaphatnak információt a városlakók. Több ezer szórólapot is kiosztottak a város különböző pontjain. 

GÖRÖMBÖLYI PROJEKT

Sikeresnek bizonyult a Közösségépítés négy évszakban Görömbölyön című projekt. Számos program, családi nap és beruházás valósult meg az elmúlt időszakban a városrészben. Erről pénteken tartott sajtótájékoztatót Borkuti László, önkormányzati képviselő. Az eseményen Hegedűs Andrea, országgyűlési képviselő is részt vett, és megtekintették a folyamatban lévő fejlesztéseket is.

FÁSÍTÁS BEDEGVÖLGYBEN

Őshonos fákat, elsősorban tölgyet ültetnek majd a Bedegvölgyben. Ez, a több, mint harminc hektáros területen csaknem háromszázezer csemetét jelent. A Miskolci Városgazda Kft. 2021-ben nyert 550 ezer euró, vissza nem térítendő erdősítési támogatást. A projekt első lépése a terület körbekerítése lesz.
 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.