Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol - szóbeli végrendelet

Létrehozva
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy távoli rokona betegségében két szomszédját hívta át annak érdekében, hogy elmondja nekik, mi a végakarata, mely során őt, vagyis levélírónkat nevezte meg örökösének.

Mivel már írni nem tudott egészségi állapota miatt, így ezen végakaratát írásban nem tudta megerősíteni, majd egy hét múlva meghalt. Kérdezi olvasónk, hogy a rokona szóbeli végakarata érvényesíthető-e.

A Polgári törvénykönyv szigorú feltételeket támaszt a szóbeli végrendelettel szemben. Szóbeli végrendeletet érvényesen csak az tehet, aki életét fenyegető, olyan rendkívüli helyzetben van, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé. Ha a szóbeli végrendelet feltételei fennállnak, azonban utóbb már lehetővé válik, hogy az örökhagyó írásbeli végrendeletet készítsen, akkor a szóbeli végrendelet hatályát veszti. Erre akkor kerül sor, ha az örökhagyó a szóbeli végrendelkezés feltételéül szolgáló helyzet megszűnése után - megszakítás nélkül 30 napon át - nehézség nélkül alkothatott volna írásbeli végrendeletet.

A szóbeli végrendelet akkor érvényes, ha a végrendelkező két tanú együttes jelenlétében a tanúk által is ismert nyelven végakaratát teljes egészében szóban előadja. Jelnyelvet használó végrendelkező a végakaratát jelnyelven is előadhatja, de a jelnyelvet a tanúknak is érteniük kell. A végrendelkezőnek ki kell jelentenie azt is, hogy a szóban előadott nyilatkozat az ő végrendelete. A tanúknak képesnek kell lenniük a végrendelkező személyazonosságának tanúsítására. Nem lehet tanú a kiskorú, a cselekvőképtelen nagykorú személy vagy akinek a cselekvőképessége olyan módon korlátozott, hogy az kizárja tanúkénti közreműködését.

A szóbeli végrendeletnél közreműködő tanúk vagy ezek hozzátartozója javára szóló juttatás érvénytelen. Kivételt képez, ha a végrendeletnél a juttatással érintett tanún kívül még két tanú vett részt.

A szóbeli végrendelet tanújának szerepe és felelőssége jóval nagyobb az írásbeli végrendeletnél eljáró tanúkénál. Ugyanis a szóbeli végrendelet tanúinak bizonyítaniuk kell tudni az örökhagyó végrendeletének tartalmát.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.