Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc: új menetrend, élelmezési világnap, 20 éves a Nyilas Misi Ház

Létrehozva
Az utóbbi 24 óra legfontosabb helyi hírei egy percben.

Új menetrend: tapasztalatok

Szombattól megváltozott a miskolci közlekedés. Hétfő reggel már sűrűbb villamosjárattal közlekedhettek az emberek. Változás többek között, hogy munkanapokon újra közlekednek a 12-es autóbuszok, valamint az egykori 2-es busz, új 20A-s jelzéssel. 

Élelmezési világnapja

Október 16. immár több, mint 40 éve az élelmezés világnapja. A Vöröskereszt és a Miskolci egyetem idén is közös akciót indított ebből az alkalomból. Három napon keresztül egészen október 18-ig várják a szervezők a tartós élelmiszereket. A cél, hogy 100 rászoruló borsodi családot segítsenek.
 

20 éves a Nyilas Misi Ház

20 éves születésnapját ünnepelte a hétvégén a Nyilas Misi Ház. Ez alkalomból a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközösség két napos rendezvénysorozatot szervezett. Vasárnap az ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán, református elnök-püspök hirdetett igét.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.