Ugrás a tartalomra

Október végéig érvényesek az előző tanévre szóló diákigazolvány-matricák

Létrehozva
Október 31-ig jogosítanak utazási kedvezmény igénybevételére a közintézmények által előző tanévben kiadott, 2022/2023-es tanévre érvényes matricával ellátott diákigazolványok - figyelmeztet hétfői közleményében az MVK. 

Mint tájékoztatnak, a 16. életévét be nem töltött, 2007. augusztus 31. után született tanulók diákigazolványa matrica nélküli is érvényes a kedvezményes utazási jogosultság igazolására.

- Azok a diákok, akik már megigényelték, de az érvényességi idő végéig nem kapták meg diákigazolványukat, az oktatási intézmény által kiadott QR kódos igazolással vehetik igénybe a tanulók utazási kedvezményét - mely igazolás a kiadástól számított 60 napig érvényes - hangsúlyozza a közlekedési társaság. 

Hozzáteszik, tanuló bérletszelvény váltására jogosult az alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatos tanulója, hallgatója, ugyanakkor - az utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet értelmében - a helyi közlekedésben a levelező tagozatos hallgatókat a tanulók utazási kedvezménye nem illeti meg, ők kizárólag általános bérlettel vagy vonaljeggyel utazhatnak.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.