Ugrás a tartalomra

Gyökeret ereszteni és terebélyesedni – lakóit ünnepelte a Szépkorúak Háza

Létrehozva
Ha október, akkor Miskolcon is a szépkorúaké a főszerep. Az Eperjesi utcai intézmény lakói szerda délelőtt a Ferenczi diákjainak előadásával, városvezetői köszöntésekkel és faültetéssel ünnepelte a hónapot.
Kép

Miskolcnak kevésbé épített környezetében, sokkal inkább közösségeiben mutatkozik meg valódi ereje – a település demográfiai mutatóihoz szabva pedig egyre inkább felértékelődnek a vármegyeszékhely nyugdíjas közösségei is a polgármester szerint.

Kép

Jóllehet – hívta fel a figyelmet köszöntőjében Veres Pál –, a korábbi generációk munkája és hite nélkül ma messze nem így festene a város. Éppen ezért – emelte ki a városvezető – kötelességünk az előttünk járó nemzedékek felé hálával adóznunk, s példájukat a mindennapok során is szem előtt tartanunk.

Kép

A Szépkorúak Házának jobbá tételét kiemelt feladataként kezelő Dr. Hilschler Rezső Szociális Közalapítvány kuratóriumi elnöke, Szegedi Judit Katalin az ENSZ által bevezetett, 1991 óta ünnepelt világnap kapcsán azt fejtegette, hogy akárcsak a régmúlt, úgy napjaink szépkorú embertársai is értékteremtő életükkel alapozták meg tapasztalatukat, tudásukat és bölcsességüket.

Kép

Minden évben eseménydúsan telik az október az otthonban – számolt be Gálné Pataki Zsuzsanna Gabriella a rendezvényen. Hozzátéve: a testi fájdalmat és a borús hétköznapokat munkatársaival az év fennmaradó részében is igyekszenek szeretettel és odafigyeléssel elhalványítani. A Szépkorúak Házának ügyvezető igazgatója ezt követően külön köszönetét fejezte ki Kádas Tünde vezetőápolónak, belső díjuk idei jutalmazottjának.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A ház szociális munkacsoport-vezetőjének, Malinkó Tibornénak a gondolatait, valamint a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjainak zenés-verses produkcióját követően Veres Pál és az ugyancsak megjelent Badány Lajos alpolgármester Szemerszki Mihály parókussal kiegészülve végül közös faültetés révén kölcsönöztek szakrális nyomatékot az ünnepnek.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.