Ugrás a tartalomra

Egy magyar milliárdos is beszállt az Auchanba

Létrehozva
Nagy üzlet a nagy üzletlánc.

A Jellinek Dániel nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Indotek Group megállapodást írt alá az Auchan kiskereskedelmi tevékenységét irányító, valamint több áruházát és benzinkúthálózatát is birtokló Auchan Magyarország Kft. 47 százalékának, illetve a kereskedelmi egységek korzóterületén működő üzlethelyiségek 100 százalékos tulajdonrészét birtokló jogi személyek megvásárlásáról szerdán – idézte a bejelentést az Index.

A lap szerint a tranzakció lezárultáig több mint két évig birkóztak egymással a felek, s abban, hogy idáig váratott magára a megegyezés, nagy szerepet játszott az is, hogy előbb a Covid-válság, majd pedig az orosz–ukrán háború közvetett hatásai alaposan átírták az erőviszonyokat a hazai élelmiszer-kiskereskedelmi piacon. Jellinek Dániel a100 leggazdagabb magyar 2023-ban megjelent listája szerint 276 milliárd forintos vagyonával, Magyarország 7. leggazdagabb embere.

Borítókép: Nagy Tamás / Index

A hazai kiskereskedelmi forgalomból mintegy 6 százalékos részt vállaló Auchan jelenleg 19 nagy alapterületű hipermarkettel és 5 szupermarkettel rendelkezik Magyarországon, amelyek teljes áruházi alapterülete meghaladja a 250 ezer négyzetmétert. Az áruházláncnak 18 benzinkútja van.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Az Önkéntesség Évét ünnepelték a Miskolci Egyetemen
Alkotónappal ünnepelte az Önkéntesség Évét az egyetem Közösségi Szolgálati Irodája
MiskolcOktatás
Ötödik születésnapja alkalmából egyúttal a nemzetközi Önkéntesség Évéről is megemlékezett ,egy nagyszabású alkotónap keretében, a Miskolci Egyetem Közösségi Szolgálati Irodája, a KÖSZI.
hidrogéntechnológia konferencia. Fotó: ME
Hidrogéntechnológia – konferencia a jövő energiaforrásáról és a feltörekvő iparágról
MiskolcTudomány
A hidrogéntechnológia új, feltörekvő iparágának fejlődéséhez kreatív tudással, több szakterületet is felölelő tudományos és kutatási háttérrel a Miskolci Egyetem is hozzá tud járulni.
Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak. Forrás Facebook/Nagy Ervin
Nagy Ervin bejelentette: Miskolc ad otthont a Magyar Színházi Fesztiválnak
MiskolcKultúra
Új fejezet kezdődik a magyar színházi életben - jelentette be Nagy Ervin közösségi oldalán.
Képgaléria
Új gépek segítik a közterület-fenntartási munkákat Miskolcon. Fotó: Juhász Ákos
Nagy teljesítményű, professzionális munkagépekkel bővült a Városgazda eszközparkja
Miskolc
Két prémium kategóriás fűnyírótraktort és egy kommunális seprőgépet szerzett be, a továbbiakban pedig egy daruval felszerelt önrakodó tehergépjárművet fog vásárolni az önkormányzat a Miskolci Városgazda számára, a Versenyképes Járások Program keretében nyert támogatásból.