Ugrás a tartalomra

A könyv, amely segít szembesülni Miskolc traumájával

Létrehozva
A miskolci szerzők tollából megszületett miskolci dráma helyszíne a Vasgyár, amelynek múltja a jelenben is kísért. A mű megoldást kínál a trauma feloldására.
Kép
Fotók: Mocsári László

Zemlényi Attila és Kabai Lóránt Vasgyári eklógák - A Beteg Kisfiú legendája című drámakötetének bemutatóját csütörtökön este, nagy érdeklődés mellett tartották meg Miskolcon a Művészetek Házában. A kötetet Zemlényi Attila, Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színésze, valamint Bájer Máté, lapunk újságírója mutatta be.

Kép

A tizennyolc jelenetben elmesélt történet helyszíne Miskolc, a várost egykor éltető acélüzem, amelynek látványa már önmagában is sokat elárul a múltról és jelenről. A szerzők szerint a történet egy városdráma, amely Miskolcról szól, mégpedig a miskolciaknak. A fel nem dolgozott múlttal való szembesülés hiánya, az elhallgatott vagy elhazudott titkok okozta jelenbéli torzulás viszont a miskolciak közös ügye. „A dráma ízig-vérig miskolci történet. Miskolcról és polgárairól szól, de nem csak nekik. Fiktív és valós elemek elegyítésével járja körül az Acélváros sorsmodellé lett hányattatásait, rámutatva, hogy a múlttal való tudatos szembenézés segíthet újra a felemelkedés útjára lépni” – írja Fandl Ferenc, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze a kötetről.

Kép

„Ez a könyv attól miskolci, hogy Miskolc kitépett szívével foglalkozik, a Vasgyárral, amire ha egy marslakó felülről tekintene rá, úgy nézne ki, mint egy fekete sebhely a város közepén. Ez olyannyira a miénk, hogy a mindennapjaink része, hiszen a város életében még mindig jelen van: a gyerekeink nap mint nap elmennek mellette, és azt sem tudják, hogy anyáik meg nagyapáik valaha ott dolgoztak, szenvedtek, hittek és szerettek. Ez olyan transzgenerációs probléma, amit úgy húzunk magunk után, mint csiga a nyálkás csíkot. Hajdanán mi voltunk az Acélváros. Most semmilyen város sem vagyunk: képtelenek vagyunk magunknak identitást választani” – mondta Zemlényi Attila a Miskolci Napló kérdésére. A szerző úgy véli, hogy először szembe kéne néznünk ezzel a traumával, majd pedig fel kellene tudni ezeket oldanunk ahhoz, hogy újra megfogalmazhassuk önmagunkat.

Kép

A könyv tehát az „acélvárosság” által jelentett mítoszt próbálja lerombolni. Azt, hogy már nem vagyunk szürkék és nehezek, azt, hogy már nem vagyunk olyanok, mint amilyenek valaha voltunk. Mindezt pedig egy strukturált történeten keresztül, amelynek a valós kiinduló pontja 1973 szeptembere, Vályi Péter halála, és amelyen keresztül a történet eljut odáig, hogy megoldást kínáljon 2023 jelenlegi gondjára.

Kép

A különleges történet a Prae Kiadó gondozásában jelent meg. A dráma alapján készült színházi előadást Fandl Ferenc rendezésében novembertől tűzi műsorára a Miskolci Nemzeti Színház annak okán, hogy a Vasgyári eklógák a teátrum 200. évfordulójára kiírt drámapályázaton megosztott első díjat nyert. Az, hogy miskolci szerző(k) darabját mutatja be a színház, olyan különleges történelmi esemény, amely a teátrum kétszáz éves fennállása alatt most fordul elő másodjára.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.