Ugrás a tartalomra

A lelki társ, a tükör és a segítő

Létrehozva
Életünk legmeghatározóbb részét kapcsolataink alkotják. Általuk fejlődünk és haladunk előre. Ők adnak leckéket, valamint teljesítik ki mindennapjainkat. Amíg minden találkozás fontos szerepet tölt be életünk megértésében és megélésében, addig vannak sokkal különlegesebb kapcsolataink is, melyekre érdemes több figyelmet szentelnünk. Melyek ezek?

A lelki társ az, aki minden téren passzol hozzád. Minden stimmel. Tudod, ez a hely, ahol sosem érzed kényelmetlenül magad. Sőt, a társad sem. Előfordulnak nézeteltérések vagy viták, hiszen nem érthetünk mindig mindenben egyet a másikkal; azonban ezek sosem fajulnak el. A megoldások pedig csak még szorosabbá fűzik a kapcsolatotokat. Az is megtörténhet, hogy évekig nem beszéltek egymással, majd amikor újra találkoztok, ott folytatjátok, ahol annak idején befejeztétek. Mintha semmi sem történt vagy változott volna. Mikor találkoztok, különös érzések kerítenek hatalmukba. Mintha születésetektől fogva ismernétek egymást. Félszavakból is értitek a másikat, jólesik együtt lenni, nevetni vagy épp sírni. Ami különös lehet, hogy távolról is érzitek a másikat.

Sokan keverik vagy épp mossák össze a lelki társat a szerelemmel. Nem zárja ki egyik a másikat, de nem is feltétlen fedik egymást. A lelki társ lehet barát, rokon vagy épp valaki olyan, aki rövidebb–hosszabb ideig vendégeskedik az életünkben, és más útra tereli azt. Ad egy lökést, hoz egy felismerést, megtanít valamit.

A tükör, aki megmutatja neked azt, hogy is állnak a dolgok valójában. Egyenes, őszinte kapcsolat ez; ő az, aki nem fél attól, hogy megbántja az érzéseidet. Ez teszi a kapcsolatot különlegessé köztetek, hiszen ezáltal formálja a látásmódodat is. Más irányba terel, új utakat nyit meg előtted, hiszen sokszor nem látunk magunktól a dolgok mögé. Szükségünk van arra, hogy a vakfoltjainkat valaki - mint egy elemlámpával - megvilágítsa. Ők azok, akik sosem tiszteletlenek. Ők azok, akik megmondják neked, miért helyes vagy épp kevésbé elfogadható a viselkedésed. Ez legtöbbször akkor fordul elő, mikor hasonlóan viselkedtek, és a másik cselekedeteiből ráébredtek, hogy ti éppen ugyanezt teszitek. Így tartotok egymásnak tükröt – mely a leghatékonyabb módszer, hiszen magatok döbbentek rá saját viselkedésetekre, valamint érzéseitekre. A tükröződő területet kell(ene) mindig megdolgozni, akár közösen is.

Akadhatnak viták itt is természetesen, de az érvek pont ezek alatt bújnak meg. Sokszor pont elég az, ha valaki ott van mellettünk akkor, amikor nem tudjuk meghozni a felelős döntést mi magunk. Hezitálunk. Kérdésekkel bombázzuk magunkat.

A segítő pedig lehet egy mentor, egy tanár, egy vezető. Inspirál, motivál, bátorít, visszajelzéseket ad, és visszaránt a földre, amikor arra van szükséged. Segít, mikor nehézségeid támadnak, érzelmi csapdába kerülsz, vagy elakadsz a fejlődésben. Olyan ember ő, akire felnézel, akit tisztelsz. Aki mindig képes téged előremozdítani, és támogatásáról biztosít életed adott szakaszán. Rávilágít az események gyökerére vagy megmutatja a célt, amerre haladsz. Ha szerencsés vagy, már találkoztál is valamelyikükkel, lehet akár, hogy mindhármukkal. Ha még nem, akkor járj nyitott szemmel és szívvel, mert hamarosan egymásra találtok.

(Borítókép: Profimedia)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Holokauszt megemlékezés az avasi izraelita temetőben
Mártírjaira emlékezett a miskolci zsidó közösség
MiskolcKultúraEgyház
A Holokauszt alkalmával elhunyt áldozatokra emlékezett a Miskolci Zsidó Hitközség és meghívott vendégeik vasárnap az avasi izraelita sírkertben.
Képgaléria
Termelői nap
Háztáji finomságokban ma sem volt hiány a Miskolci Termelői Napon
MiskolcGazdaság
A jó idő kedvezett vármegyénk őstermelőinek és házi manufaktúráinak, amelyek ez úttal is az Erzsébet téren mutatták be minőségi termékeiket.
Képgaléria
Fröccsfeszt
Szombaton igazán felpezsgett a Miskolci Fröccsfesztivál
MiskolcSzabadidő
A fröccsfesztivál második napján még többen merültek el az avasi pincesor buborékos boros világában.
Képgaléria
Miskolci Táncházak 50 éve
A miskolci táncházmozgalom fél évszázadát ünnepelték
MiskolcKultúra
A hetvenes években kibontakozó magyar táncházmozgalom a mai identitásunknak, kultúránknak is az alapja. Miskolc az elsők között kapcsolódott be.