Ugrás a tartalomra

Hamarosan indul a krízisidőszak a hajléktalanellátásban

Létrehozva
Idén már októberben megérkeztek az első fagyok, amelyek a hajléktalanellátó szervezetek felé terelik a rászorulókat. November elsejétől, mint minden évben, a hivatalos krízisidőszak is megkezdődik, az illetékesek felkészültek.
Kép
Fotók: Mocsári László

Miskolcon három szervezet végzi egész évben a hajléktalanok és más rászorulók ellátását: a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület és a Napfényt az Életnek Alapítvány. Az utcai gondozószolgálatot háromfelé osztották, a máltaiak területe az Újgyőri főtértől kezdve a város északi része, benne Perecessel, Lyukóvölggyel, egészen Lillafüredig, a belváros a Vöröskereszté, az Avas és a Népkert környéke, Görömböly, az Egyetemváros és a déli rész pedig a Napfényt az Életnek Alapítványhoz tartozik. Senki nem marad segítség nélkül a városban.

Duberné Dunaveczki Éva, a Vöröskereszt Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetője elmondta, a krízisidőszakban, amely november elejétől március végéig tart, megnövelt kapacitásokkal működnek. Év közben állandó jelleggel kétszázhatvan hajléktalan részére biztosítanak éjszakai férőhelyet, népkonyhát üzemeltetnek, ahol kétszáz embernek főznek, és rendelkezésre áll a száz fős nappali melegedő.

Az évközi kapacitás a krízisidőszakban ötvennyolc időszakos férőhellyel bővül az éjjeli menedékhelyen, plusz tizenöt fő részére befogadó szálláshelyet biztosítanak, valamint van utcai gondozószolgálat is. A nappali melegedőben és az éjjeli menedékhelyen pihenési, tisztálkodási, mosási lehetőség biztosított. Továbbá mentális és szociális segítségnyújtás is igénybe vehető.

Kép

„Ma nem nehéz hajléktalanná válni, sok ember életében jönnek tragédiák, amikből már nem tudnak felkapaszkodni, ha nincs támaszuk. Gondolok itt például a munkahely elvesztésére, válásra, anyagi csődre. Nem arról szól, hogy piszkos, igénytelen munkakerülők kerülnek ilyen helyzetbe, vannak köztük diplomások, képzett szakmunkások is, akiknek az élet olyan nehézséget hozott, amelyből nem tudtak továbblépni” – világított rá Duberné Dunaveczki Éva. Az intézményvezető hozzátette, a városban átlagosan négy-ötszáz között mozog a hajléktalanok száma, a három hajléktalanokat ellátó szervezet közül pedig jelenleg csak náluk van lehetőség nők elhelyezésére is.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által működtetett, ötven férőhelyes Hajléktalanok Átmeneti Szállása a lakhatással nem rendelkező személyek részére átmeneti elhelyezést biztosít ebben az időszakban. Emellett rendelkezésre áll a nappali melegedőjük Diósgyőrben harminc fő számára, és éjszakára időszakos férőhelyeket is kínálnak további tizenöt embernek. A regionális diszpécserszolgálatot is működtetik a nap 24 órájában. A szeretetszolgálat szociális munkásai az ellátottak különböző ügyeinek intézésében is segítséget nyújtanak – ismertette Kocsenga Anton intézményvezető.

Kép

Az Utcai Szociális Szolgálatuk első számú célcsoportja az éjszakáikat közterületen vagy nem lakás céljára szolgáló helyen töltők, vagyis az utcán élők. A téli krízisidőszakban a szolgálat kiemelt figyelmet fordít az ő ellátásukra, ezért működtetnek egy krízisautót, valamint minden hétköznap folyamatosan bejárják az ellátási területet, különös figyelmet fordítva a frekventált helyekre. A vármegyei hatáskörű krízisautót november 1-jétől március 31-éig 24 órában működtetik.

A Napfényt az Életnek Alapítvány szakmai vezetője, Végh András tájékoztatása szerint ők is felkészülten várják a krízisidőszakot, száz fős nappali melegedővel, ötven fős éjszakai átmeneti szállóval, utcai gondozószolgálattal és krízisautóval állnak rendelkezésre. A betegséggel küzdő fedél nélküli emberek pedig igénybe vehetik a 24 órás Egészségügyi Centrum és a fertőtlenítőállomás szolgáltatásait.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.