Ugrás a tartalomra

Lengyel kormányalakítás

Létrehozva
A négy ellenzéki tömörülés megállapodott a parlamenti többség létrehozásáról.

Az eddig ellenzékben lévő négy lengyel tömörülés megállapodott a parlamenti együttműködésről és a parlamenti többség létrehozásáról - közölte az ellenzék keddi varsói sajtóértekezletén Donald Tusk, a Polgári Platform elnöke. Mint elmondta, a koalíció őt támogatja kormányfőjelöltként.

Az MTI lengyelországi tudósítója szerint a fő ellenzéki erőt, a Polgári Koalíciót (KO) vezető Polgári Platform (PO) elnöke mellett a szejmben megtartott sajtóértekezleten Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, a Lengyel Parasztpárt (PSL) elnöke, Szymon Holownia, a Lengyelország 2050 (Polska 2050) párt elnöke, valamint Wlodzimierz Czarzasty, az Új Baloldal tömörülés társelnöke szólalt fel.

"Ma a demokratikus pártok vezetőivel együtt megerősítettük, hogy készek vagyunk a teljes körű együttműködésre és egy új többség kialakítására a jövőbeli parlamentben" - fogalmazott Tusk. Hozzátette: ez fontos információ annak fényében, hogy Andrzej Duda elnök kedden kétnapos kormányalakítási egyeztetéseket kezd az október 15-i választások nyomán a parlamentbe bejutott pártokkal -írja az MTI.

A PO elnöke közölte: a többi ellenzéki tömörülés vezetői megbízták őt mint a legnagyobb ellenzéki párt elnökét "a kormányalakítás nehéz feladatával". Hozzáfűzte: a megbízás végső soron az államfő döntésén múlik.

Kosiniak-Kamysz bejelentette: a kormányalakítási konzultáción arról biztosítják majd az államfőt, hogy a négy tömörülés "elegendő többséggel" rendelkezik a kormányfőjelölt támogatásához, a parlamenti alsó- és felsőház (szejm és szenátus) elnökének megválasztásához - fogalmaznak.

Azzal érvelve, hogy a szóban forgó tömb 248 mandátummal rendelkezik a 460 fős szejmben, és ugyancsak abszolút többsége van a szenátusban, a PSL elnöke úgy ítélte meg: az államfő "késlekedés nélkül" megbízhatja a négy tömörülés koalíciójának képviselőjét a kormány összeállításával. Jelezte: "a bizonytalanságot elkerülendő" kérni fogják Andrzej Dudától, hogy minél gyorsabban hívja össze a szejm alakuló ülését.

Gyors kormányalakítási megbízást sürgetett az ellenzék számára Szymon Holownia is. "Elnök úr, nincs szükség várakozásra" - jelentette ki.

Piotr Müller kormányszóvivő kedden megerősítette: a jelenlegi lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) kísérletet tenne a kormány összeállítására, amennyiben az államfő megbízná ezzel - számol be a hírportál.

A választások nyomán a PiS 194 mandátumot szerzett a parlamenti alsóházban. A lengyel alkotmány szerint az új parlament alakuló ülését az államfőnek a választások napjától számított harminc napon belül kell összehívnia. Az ülésen lemond az eddigi kormányfő, kabinetje az új kormány beiktatásáig marad hivatalban. A kormányalakítás első lépéseként az államfő kijelöli az új miniszterelnök személyét. Andrzej Duda a választások előtt jelezte: az eddigi szokásjognak megfelelően a győztes pártot bízza meg kormányalakítással - tudatta kedden az MTI.

Címlapkép: Czarek Sokolowski / AP / MTI

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.