Ugrás a tartalomra

Szennyvízaknát javít a MIVÍZ az Isaszeg utcában

Létrehozva
A munka szombaton reggel kezdődik.

A társaság pénteki közleményében jelezte, hogy szombat reggel 8 órától javítják a szennyvízaknákat az Isaszeg utca 9-11. telekhatáránál.

Azt is írták, hogy a javítás ideje alatt autóval nem lehet majd behajtani a Bencések útja felől, az Isaszeg utcát kizárólag az Enyedi György utca felől lehet majd kocsival megközelíteni.

Az érintett útszakaszt várhatóan vasárnap, a reggeli órákban adják vissza a gépjárműforgalom számára - zárul a MIVÍZ Kft. közleménye.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.